Tegnap a melankóliáról eszembe jutott

Nincs virág, nincs virág… – dünnyögöm és sétálok derűsen az őszben. Lappang az érzés, hogy ilyen melankóliában szerettem volna gyermekkorom óta élni. A kedély kicsattanása (aminek végül is nem tudok ellenállni) azzal fenyeget, hogy széttöröm, beomlasztom a dolgok templomkapuját. A legvidámabb remekmű a legszorongatóbban szomorú. (Mészöly Miklós: Érintések)