2012. január 21.

Csak most vettem észre ezt,

pedig már vagy négyéves. És nagyon jó.



Csak
Csak a szájak pirossa
csak a fogak fehére
csak a falak lemosva
csak a tarló leégve
csak a vízben a kék szem
csak a dér szempillámon
csak amíg nem emlékszem
csak amíg kitalálom
csak hangyaút a bőrön
csak szőrszálak sudára
csak a pók-vájta gödrök
az udvar hímporában
csak frissen mázolt vasra
rárajzolódó ujjbegy
csak aszfaltban maradt talp
egy helyben állva megy-megy
csak a karc az üvegben
csak a szegnyom a fában
csak amit már feledtem
csak amit megtaláltam
 


Kerthelyiség
Izzik bennem még pár zsarátnok,
de nem vagyok jó már barátnak.
Magamhoz sincsen már türelmem,
nemhogy a más baját füleljem.

Ringtunk rég nagy szómámorokban,
most a poharak alja koppan.
Csak elütöm, mint pingponglabdát,
a szavakat, ha adogatják.

Ez botot dob, az szalad érte,
szétrágja, mire visszaérne.
Szók közt a szóköz egyre több lett,
néha ráncos csend-kása töpped.

Csak a nevetés változatlan,
vagy majdnem az, kivár, s kicsattan.
Felröhögjük, mint régi slájmot,
mindazt, mi bánt, mindazt, mi bántott.

De már a szemek alja mélyül,
foltnyi sötétnek menedékül.
De már ráncok huzagolódnak,
kellenek összefogni, drótnak.

Már elégettük a világot
benső kohónkban elviláglott.
Most hamujában kotorászva
mindegyre több az érc, az ábra.

És csak a vésők cincogása,
pöndörödik forgács forgácsra…
És csak a huzalok az égen,
bennük az élet észrevétlen.
 


Babzsák
Bennem mennyi ócska vágy van
S mennyi vád van ellenem,
Mindet le kellene ráznom,
El kellene ejtenem.

Mégis bennem úgy csörögnek,
Mint babzsákban a babok,
Üzengetik már a rögnek,
Miféle sárból vagyok.

Ágyba kell engem temetni,
Tán reggelre kikelek,
Bár mag bennem van seregnyi,
Akad itt elég gyerek.

Földön van utódom bőven,
S lesz is, osztódnak tovább:
De nem sokszorozódom fenn,
Csak vétkeim szaporák.

Ugyanegy úton taposva
Elbuktat minden gyökér,
Kaszám éle csupa rozsda,
A fű homlokomig ér.

Istenem, rabolj ki sportból,
Legyek üres, üreges!
Tölts ki, vess szét: tömlőt újbor,
Csak a végén te nevess!

Itt hallható.

Szélmagasan
Szélmagasan vagy aljnövényzet-mélyen
támaszkodni a dolgok négyzetében,
mindig más pózban:négy fal négy tenyér-talp,
őrizni vakon a szikkadt-kenyér-fal
rücskét bőrödön, le sohase mosni,
harmonikázni radiátor zokni
redőivel, terelődve-terelten
bagolyköpetként eleven mederben,
morzsában gombóc, porzsákban pormacska,
hengeregni lisztes álomban, jóllakva

Ez pedig itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Free counter and web stats