2012. június 23.

Édes hazám - kortárs közéleti versek



A könyvhétre jelent meg ez a Bárány Tibor válogatta testes kötet. 64 költő nagyon sok (legalább 150) verse található a könyvben. Remekművek és majdnem-klapanciák egyaránt olvashatók,  ahány költő, annyi nézőpont – csak annyi a közös a versekben, hogy mind a rendszerváltozás óta született, és arról a helyzetről szól, amelyet a szerzők maguk körül láttak (vagy látni véltek) itt Magyarországon. 

Párat ide másolok közülük, hozzávetőleges időrendben:

PETRI GYÖRGY
Egy törvényre

Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá).
Én törvény… – mit tisztelő! –
törvény-mániás vagyok. (Tényleg.)
Mondd, Szoki, öreg szaki,
nem maradt egy korty
véletlenül a bürökpohár alján?
                                                          
Elszopogatnám.

(1990)

ORBÁN OTTÓ
Este az embereknél

elegem van a történelemből
tízezer helyszínén tízezer változatban
mindenki mindig ugyanazt csinálja
új nyelven akarok beszélni
amelyben nincs olyan szó hogy világzsidóság
sem olyan mondat hogy ez egy fasiszta nép
a mindenség sötétjében egy verssoron kuporogva
mint tábori székén Bartók
fonográfhenger és jegyzetblokk helyett
a csontjaimba rögzítem
hogy a gazdátlanul összedőlő templomokban
ahol még megvan az ajtó
a deszka ujjnyi résén át mit fütyül a szél
hol a kaddist hajlítgatja sivítva
hol egy elcsukló csángó siratót

(1991)

KOVÁCS ANDRÁS FERENC
Eastern Still Life
                                                             Csordás Gábornak

Le van rendezve. Meg ne tudd, milyen.
Magyar lesz minden. Bármi működik.
Törvény lesz. Ok lesz. Víg össznépi topless.
Mindenkinek külön-külön, s akként.
Lesz új polgárság. Tök lesz. Tök szuper.
Mindenki magyar. Baromira mobil.
Vállalkozók, kukázók, pártvezérek
Dúlt zászlódíszben áznak, mint a város.
Ja. Szóval ismét kókadtan lobognak
Kis utcakölykök, löttyedt honfiak.
De koldus hortyog bérház huzatában.
Lépcsőkre dől. Jó cúgja van neki.
Nem kéreget. Már nem szakad tovább.
Nincs semmi gond: jólétre szenderül.
Elforgolódik nyájmeleg szemétben.
Ráfázik, alszik, mint rideg lavórban
Mocsokba dermedt görcsös fölmosórongy.
És farzsebéből whisky kandikál. Ja.
Lejárt hitel, credit card, bunkophon.
Fejében csábos új világ csipog.
 Lecseng a pannon élvonal.

(1997)

KEMÉNY ISTVÁN 
Keresztény és közép

Hideg. Hideg az egész család.
A Ráday utcai ág is hideg,
a Polgár utcai ág is hideg,
a budakalászi ág is hideg,
ugyanaz a hideg kézfogás.
Hideg már az első biztos ősnél,
a királynő testőrénél Bécsben
és hideg a kétéves Luca Teréziánál
a bölcsödében, idefenn.
Hideg az egész tákolmány.
Sehol egy öngyilkos, sehol
egy betörő, sehol egy rohadt
szemét, mert hideg.
Becsülettel kielégített, de félig
megőrült feleségek, férjek
fel nem melegítik, mert hideg.
A szeretet neki hosszú,
de - mint a jég - nem is
lehetetlen, hideg.
A gyűlölet neki nehéz
de - mint a gőz - nem is
lehetetlen, hideg.
Hideg, hideg az egész család.
A Ráday utcai ág lakása,
a Polgár utcai ág lakása,
a budakalászi ág lakása
előtt is ott a szürke korlát.
A barátok ezerszer látják,
mert vannak barátok, és van szemük,
de a barátok mindhárom ágnál mások,
nem járnak össze, nem ismerik egymást.
az a korlát nem érhet körbe
de ha körbeérne, akkor mi van?
drágább lesz a kenyér? Hideg.
Hideg az egész család.
Halakat, rákokat, skorpiókat
tart a fejében és vicceket,
mert a társalgás könnyen átcsap
beszélgetésbe, hideg.
El se hinnéd, ha elsorolnám,
milyen hősöket fojtott el egymaga.
Darwint és Freudot a szakálluknál
ragadta meg. Petőfit azzal,
hogy túl keveset élt, Bartók
Bélát meg egyetlen szóviccel
Dénes bácsi terítette le, húszban.
Hideg.
De nehogy valami tragikus, nagy nép
öntelt osztályát képzeld ám el,
ami a vesztébe rohan, és hiszi, hogy ő
csinálta a háborút, pedig csak
frontra megy, széthullik, elfújta a szél...
már hallom is a színészeidet!
jaj, nem! ez csak egyetlen család,
ami történetesen hideg.
Beleszületni egy pillanat műve,
szabadulni tőle csak gúnnyal lehet.
Együvé tartozás a többi.
Mert másfelől magát a sátánt
is felnevelné. Mert a gyerek az
gyerek. Ha már megvan, hát felnevelné,
vasárnap rántott húsra várná,
mikor már felnőtt, akkor is,
családja helyett családja volna,
pedig tudná mindenki hallomásból,
hogy ő lett a Sátán, és senki más,
és a Sátán se tudná, sírjon vagy nevessen
az ebédnél, ha megkapná a kérdést:
ugye azért nem iszol túl sokat?
Hideg, hideg az egész család.
És felmelegszik és örökre sértett
de megbocsátja, majd lehül,
és ezt csinálja csendesen.
Kihajtasz rajta: húsz év,
elfonnyadsz rajta: hatvan.
Veled is meg van áldva és
nélküled is, te jó gyerek.
előre emlékszik, előre tervez.
Ott lesz a végén és képvisel.
Misét mondat, mert mindenre gondol.
Mindenre gondol.
„Ne emeljük föl szívünket,
fölemelkedik az úgyis.”

(1998–99)

PARTI NAGY LAJOS
Szívlapát
(Holaha zanzák)
                             
„hezitt állok, mást nem tehetek”

Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.
„Elmentem és megyek haza”,
de hogy hová, az fel nem  ötlött,
fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.
A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett, 
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.
*
Ezernyi fajta népbe töppedt,
de  hetyke elmebajsza áll, 
láttam egy szónok ordibál:
csak keze van, mit égbe lökhet,
mert bár a múlt merő öröklet,
miért, hogy sorsa íly fatál,
s csörgőként rázva csontos öklet,
azt hiszi, megdeterminál?
*
Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel ,
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk
*
Mentem haza, s a haza hol van?
halkan szuszogtak kinn a fák,
álltak mint ágyúk, huzagoltan,
s szétágyúzták az éjszakát.
A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyü, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.
*
Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min  -- de nem.
*
Engem a látvány meghazáztat,
én városom megkönnyezem,
Budapest mint egy nyári láz hat,
és lázmérővel szúr szemen.
Mint szerteszórt, lágy pislogás,
nézlek, higanygőz partidon,
te százszor összejárt kamás’,
mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy  most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék                     .
*
A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak  egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.
*
Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj  nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s  román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
*
Hazám, te szép vezérfonál, 
ne hidd, hogy elveszítelek!
A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.
Elszódalolt egy évtized,
s bár törmelék az lenne még,
mi csattogott volt, hév tüzed,
akár a gáz, dünnyögve ég,
dünnyög a lumbágós derék,
a század kissé megtized,
kevesebb lend és több kerék,
s nátótag lettek Ischlerék.
*
Az éjjel bársony nescafék.
Hűltek az utcán, két csapott
kanál és tejporszármazék;
rányitottam a vízcsapot.
Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt  a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs

(2003)

CSOÓRI SÁNDOR
Milyen ország ez?

Milyen ország ez? Ringy-rongyok a fákon.
Vértanuk helyett részegek a falnál.
Egyikük dúdol, vezényel magának,
másikuk alszik fakó cementzsákon.
Velük a családjuk is: négy borosüveg.
Alig férnek el a szűk kapualjban.
Bedobhatták volna őket a Dunába,
de jó, ha az embernek valamilye csak van.
A nagy, izzó rügyek most ébredeznek
a kertben, s autó autó után rohan.
Elkezdi Isten söpörni a várost.
Jó reggelt! Jót! – köszön az embereknek.
A zsákon alvó nem tudja, hogy hol van.
Alszik tovább a hajnali mocsokban.

(2009)

NÁDASDY ÁDÁM
A hazafiúi hűségről

Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni,
mert olyan az, mint az édesanyánk.
Ugyanazt főzi folyton, s hajtogatja,
hogy ezt szeretjük. "Egyél még, fiam!"
Konyhájában ütött-kopott edények,
ami meg új, az tőlünk idegen.
Falán a régi esküvői képük,
"Ugye szép asszony voltam?"-kérdezi.
Sosem volt szép. De ne vegyétek észre.
Menjetek el szépen, ne szóljatok.
A cipőnket nézhetjük nagy zavarban,
hogy csúnya asszony az édesanyánk.
S ha fényévnyire van már a szobája,
a távolságon hüledezni kár:
a lába közül bújtatok elő,
s a szaga végig ott lesz rajtatok.

(2011)

ERDŐS VIRÁG
Márciusi kesergő

talpra magyar
hí a haza

buda
kalász

sajó
kaza

húsz esztendő
nem a világ

kinek karó
kinek virág

ah, szabadság
nem virul a

nincs rá recept
se pirula

nem egy fillér
de két tallér

fekete kéz
fehér gallér

marsallbotból
generális

mérsékelten
zseniális

szabad péntek
szabad sajtó

éllovasból
sereghajtó

jó cimborám
ne légy nyuszka
nincs mögöttünk 
már a muszka

belső ellen
ütött rajtunk

levágjuk vagy
fejet hajtunk

a magyarok
istenére

se munka se 
munkabére

szolgaföldbe
szabad kopja

míg az ellen 
ki nemlopja

sehonnai
bitang ember

ki most ha kell
szólni nem mer

benne van a
bibliába

ott a helyük
indiába

miattuk van
minden bajom

élek sovány 
tejen vajon

ha még egyszer
azt üzeni

mindnyájuknak
el kell menni

egy a tábor 
egy az ellen

induljunk hát
magunk ellen

ne rugózzunk 
rajta mért is

ha mindjárt az
ingemért is

aki magyar
sose henyél

van még szőlő
kölcsönkenyér

ne bánkódjék
senki köztünk

csak amink van
abból főztünk

gyöngy az élet
alapjába’

Kossuth Lajos
kalapjára

annyi áldás
szálljon rája

ne járjon any-
nyit a szája

árok árok 
de mély árok

kis vitézek bach
huszárok

 jönnek-mennek
lobogtatnak

megint jőnek
kopogtatnak

csendes most már
újra csendes

aki úgy dönt azzal
rendes

sötétek és
világosok

volt-erdők és 
ó-nádasok

hajszálanként mint a
boldog

fodrászkellék 
mintaboltok

egyik keres 
másik talál

rend lesz végre
hó és halál

avagy virág 
vagy te hazám?

azért veszed ilyen
lazán?

ma leszárad holnap
kinő

szörnyű idő
szörnyű idő

(2011)

SZÁLINGER BALÁZS
Széna tér, október 23.

– Apa, azt ígérted, megmutatod az emlékművet.
– Ott van.
– Mért nem megyünk oda?
– Mert most valakik vannak ott.
– Ők nem a forradalom barátai?
– De igen.
– És akkor mért nem megyünk oda?
– Mert nem tudjuk, kik azok.

(2012)

TÓTH KRISZTINA
A koravén cigány

Dűlőutak hegeitől szabdalt
sötét bőrű, csapzott anyaföldem!
Ügyetlen plázákat tetováltál
lapockáidra, a kezed ökölben.
Mindig így volt e világi élet:
először fájt, de utána szép lett.
Húzd ki szemed, fogd össze hajad,
aztán indulj, nem baj, hogy szakad, 
sarat öklend mind e pusztuló kert.
Húzzál, kislány, legalább pulóvert.

Hova lett a fiad? Hol a lányod?
A városban? Vagy a benzinkútnál?
Egyik csak tíz, másik tizenegy lesz,
tudom, utánuk mennél, ha tudnál,
de nem jutsz a megállóig mégse,
csak káromkodsz, mint a jég verése.
Fuss, ki tudja, meddig jár a busz,
este lesz, míg a műútra jutsz,
bámulhatsz a fényszórók szemébe,
lefeküdhetsz, azt se veszik észre.

Hova lett a fiad, hol a lányod?
Dörömböltek hasad boltozatján, 
és mi lett a szerelemből, látod,
minden mostból mindig lesz egy aztán.
Házadat is elkótyavetyélted,
tolószékre cserélted a pénzed,
húztál volna inkább új lapot,
mikor lesz, hogy őket láthatod,
mentél volna föl az égbe lakni!
Mikor jössz már rá, hogy rossz a pakli?

Szlalomozik a srác az autók közt,
bámulják a lehúzott ablakból,
fél szeme mindig a lehajtón van,
odagördül, ha valaki parkol.
Nagy-Magyarország a kocsira,
piros csíkos legyen vagy sima, 
lesz még egyszer ünnep a világon!
Húzz el cigány, míg nem váglak szájon.
Eltelik a nap a kocsisorral.
Gyújts rá tesó, ne gondolj a gonddal.

Mi zokog, mint malom a pokolban?
Tarvágástól fogatlan az erdő,
fekszenek a fák hasra borulva,
nem lesz köztük egy se, ami megnő. 
Görögj, hasáb, a víz ölbe’ visz,
húzz magadra, cigány, földet is,
jégeső és vihar már ne verjen,
püffedt töltés, lóg az anyanyelvem.
Árok, padka tele vérrel, sárral,
ne gondolj már a világ bajával.

(2012)

Ezek a versek pedig a címükre kattintva olvashatók:

PETRI GYÖRGY: Kívül (1993)
KOVÁCS ANDRÁS FERENC: Saltus Hungaricus (1998)
ORBÁN OTTÓ: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról (1998) 
ORBÁN OTTÓ: Édes hazám (2001) 
TÓTH KRISZTINA: Bánk, magában (2011)
ERDŐS VIRÁG: Ezt is elviszem magammal (2011)
ERDŐS VIRÁG: Édes Hazám (2011)
ERDŐS VIRÁG: Közelítő  (2011)
ERDŐS VIRÁG: van egy ország (2011)
KEMÉNY ISTVÁN: Nyakkendő (2011)
KEMÉNY ISTVÁN: Búcsúlevél (2011) 
TÉREY JÁNOS: Magyar közöny (2011)
KÁNTOR PÉTER: Öregember a térről (2012)
SZÁLINGER BALÁZS: Rendszerváltás_2.0 (2012)

1 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon örülök, hogy rátalátam erre a lapra.. Köszönöm.. :)

    VálaszTörlés

 
Free counter and web stats