Cserhalmi 65

Fotó: Sióréti Gábor

"A kilencvenes évek közepe táján ha nem úgy játszottunk, mint egy brazil szappanoperában, akkor mi már nem is voltunk színészek meg színésznők" – mondja jellegzetes fanyar mosolyával Cserhalmi. Az egyik legnagyobb magyar színész látlelete művészetről, politikáról, Magyarország legutóbbi évtizedeiről.

Egy újabb remek interjú Kadarkai Endrétől.

Nem ezért szeretjük PNL-t

Itt a Legsznobb-ban általában olyasmiről írunk, ami tetszik és amit ajánlunk. Ezúttal kivételt teszünk.
Most nem részletezendő balszerencsés körülmények folytán tegnap este megnéztük a Sírpiknik című darabot a Belvárosi Színházban.
Voltak ugyan igen komoly előzetes fenntartásaink a darabbal szemben, de a magyar változatot író Parti Nagy Lajos személye nyomott annyit a latban, hogy halványan bár, de bíztunk abban, hátha tetszeni fog.
Aki ismer (vagy akár csak követi a blogjaimat), tudja, hogy PNL az abszolút kedvencek kedvence. Nem sokan akadnak a kortárs magyar irodalomban, akik annyira virtuóz módon használják a nyelvet, olyan szellemesek és ráadásul olyan tisztességesek, mint ő. Így aztán hatalmas csalódás volt, amit láttunk-hallottunk. Mert a helyenként arcpirító ripacskodás (elsősorban Bánsági Ildikó), a legalacsonyabb közönségigényre kacsingató rendezés (Ilan Eldad) mellett a szöveg is többnyire olcsó poénokból és százszázalékos biztonsággal kiszámítható fordulatokból épült fel  – Parti Nagy Lajos kvalitásához teljesen méltatlanul. 
Nyilván az eredeti mű (Ivan Menchell) is ilyen igénytelen, de rejtély, hogy PNL-nek miért kellett a nevét adnia hozzá.

Polcz Alaine

Kilencven éve született, és öt éve halt meg. Rá emlékeztek tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 

és holnap, 6-án lesz a premierje az Asszony a frontonból készült monodrámának, Béres Ilonával.

Fekete Ernő

A legjobb magyar színház legjobb férfi színésze. Ez persze szubjektív, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék. 

Aki nem jár a Katonába, az csak szerencsés esetben tud róla – hiszen csak néha-néha játszik más színházban, filmen is keveset,  nem biodíszlet politikusok mögött, nem domborít szappanoperában, nem reklámoz semmit, sőt főzőműsorokban sem jópofizik, balhéi sincsenek, nem ver nőket, nem gázol ittasan, így aztán a bulvársajtó sem foglalkozik vele. Mindezek nélkül pedig manapság senki nem lehet országosan ismert . 

Molière: Tartuffe

Molière: A mizantróp

Úgyhogy a Katona pár ezres nézőtábora tudja csak, hogy az 1972-ben Fekete Tiborként  született Fekete Ernő egy egészen zseniális, kivételesen nagy színész.

Ezt így, egy blogon keresztül, eleve nehéz lenne bizonyítanom, úgy meg pláne, hogy a YouTube-on is alig van pár rövid videó a szerepeiből. 
A napokban a köztévé leadta a 2001-es Kamra-beli Közellenség felvételét, aminek nagyon örültem, mert egyike a legnagyobb színházi élményeimnek ez a Schilling-rendezés – de hát félő, hogy ez sem szaporította túlzottan a Fekete-fanok számát, mert a senki által nem nézett Duna Worldön ment a darab (ráadásul minősíthetetlen technikai színvonalon). Pedig a Közellenség bemutatójakor még csak 27 éves Fekete Ernő elképesztő alakítást nyújtott abban a remek Tasnádi-darabban – csődörként.

Tasnádi: Közellenség (Szirtes Ágival)

Shakespeare: Othello

Na de a sok szöveg után illenék mutatnom is valamit.
Veiszer Alindának volt egy nagyinterjúja Fekete Ernővel 2010 decemberében, amelyben néhány darabrészleten kívül archív felvételek is láthatók, főiskolás tanárai meg például Törőcsik Mari beszélnek róla, gimnazista kori Ki mit tud-győzelmének a videóját is van alkalma kommentálnia a szégyenkező színésznek, és az akkor még viszonylag friss Weöres-estjéről is beszél. (Ha semmi mást nem csinált volna az életében Fekete Ernő, mint ezt a Mennyekbe vágtató prolibusz című előadást, már akkor beírta volna a nevét a legnagyobb színészek közé, szerintem.)
A bő egyórás, izgalmas interjú felvétele itt látható (a hivatkozott oldal alján van a videó).

Mennyekbe vágtató prolibusz (Weöres)

Weöres: Szent György és a sárkány

Az írásos interjúk közül ez a Weöres-estről szól; ez főleg a filmszerepeiről és a vígszínházbeli Othellóról; ez is az épp akkor aktuális Othellóról meg úgy általában a színészlétről; ebben a leghosszabban pedig a rendezőiről, az Ivanovról és persze Weöresről beszél Fekete.

Weöres: A kétfejű fenevad

Örkény István (1912–1979)

INFORMÁCIÓ

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.
– Merre vannak a Montex irodái?
Erre így válaszol:
– Az első emeleten, balra.
A második kérdés így szól:
– Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?
Amire ő így felel:
– Második emelet, jobbra a második ajtó.
Tizennégy év óta még sohasem tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:
– Kérem szépen, merre van a Montex?
Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:
– Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.
A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.
Tényleg, nem olyan nagy eset.


A VÉGZET

Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság, meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami még ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!


APRÓHIRDETÉS

Örök nosztalgia
"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."


VAN VÁLASZTÁSUNK

A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána.
– Van egy szép gép, mely Bécsből indul, és 16.10-kor érkezik Rómába.
– Ez fog a kifutópályán fölrobbanni?
– Hát bizony - mondta a légikisasszony.
– Más baj is van - jegyezte meg az utas. - Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok.
– Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van.
– Ez már jobban hangzik - állapította meg az utas.
– Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni.
– Megéri - mondta az utas. - A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot.
– Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása.
– Nem ideális - mondta az utas. - Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.
– Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? - mosolygott rá a légikisasszony. - Akkor hát melyik géppel parancsol utazni?
– Talán mégis inkább a prágaival - mondta az utas. - Majd beveszek este egy erős altatót.
– Remélem, tudja - kérdezte a légikisasszony -, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi?
– Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az?
– De igen. Ízzé-porrá megy széjjel - mondta a légikisasszony, s átnyújtva a jegyet, gépiesen hozzátette:
– Jó utat.


DAL

Janász Jenőnek hívták a dalszerzőt.
Az orosz áttörés után csapódtunk egymáshoz, mert az ő ütegét szétlőtték, én pedig Nikolajevkán elveszítettem az alakulatomat. Majdnem háromszáz kilométert tettünk meg együtt, néha-néha egy járműre kéredzkedve, a legtöbbször azonban gyalogszerrel, hóban, jégben, állandó ellenséges tűzben, míg csak le nem terítette Bjelgorod határában egy rövid sorozat.
Mindazodáig sejtelmem se volt róla, hogy szerzik a dalt. Ki hitte volna, hogy ilyen könnyedén? Janászból jött a dal, ömlött, fakadt, ahogy forrás buzog a földből. Amit csak látott, amit csak hallott, abban a szempillantásban dallá lett, szöveggel, rímekkel, melódiával. Csak a címet kellett kitalálni hozzá.
Népdal lett abból a bádogbödön gyümölcsízből, melyet egy szétlőtt raktár romjai alól kapartunk ki. És volt ott egy híd, amelyet épp az orrunk előtt robbantottak föl a partizánok. Miközben a hídroncs alatti föltorlott jégen átevickéltünk, Janász Jenő már énekelt:

Elkorhadt a vénfahíd a Tarcalon
Istenem, csak te tudod az én bajom.
Hogy megyek én Annuskámhoz már eztán?
Hogy ússzak át halált hozó zúgóján?

Faggattam, hogy csinálja ezt. Azt mondta, nem tudja.
Faggattam, hány dalt szerzett már. Azt se tudta. Talán három-, de lehet, hogy négyezret.
Bjelgorod már odalátszott, amikor lassan eleredt a hó. Legomboltam a sapkám fülvédőjét, de úgy is hallottam Janászt dudorászni:

Lassú pelyhekben hullik a hó
Csilingelve fut az orosz szánkó.
Szállj, szállj, kicsi hópehely...

Öt gyors roppanás hallatszott. Vége lett Janásznak, bevégzetlen maradt a dal.
Néha eszembe jut. Megpróbálom folytatni. Töröm a fejem, rímet keresek a hópehelyre. De hiába. Mindnyájan tudunk valamit, és azt senki se képes utánunk csinálni. Ez így van.

AZ OTTHON

A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbönálló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta neki a szerelvényt.

–        –  Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.

–        –  És akkor mi lesz?

–        –  Akkor otthon leszünk.

–        –  Mi az, hogy otthon? – kérdezte a gyerek.

–        –  Ahol azelőtt laktunk.

–        –  És ott mi van?

–        –  Emlékszel a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.

–        –  Anyu – kérezte a gyerek –, otthon is vannak őrök?

–        – Ott nincsenek.

–        – Akkor – kérdezte a kislány – onnan meg lehet majd szökni?

SÓHAJNAK BEILLŐ SZÓZAT EGY ISMERETLEN RENDELTETÉSŰ VASDARABHOZ, MELY A TÖRTÉNELEM VIHARAIN KERESZTÜL SZÉP CSÖNDBEN MEGLAPULT EGY LIMLOMMAL TELE LÁDIKÓBAN, MERT SE NAGYAPÁMNAK, SE APÁMNAK, SE NEKEM NEM VOLT MERSZÜNK SZEMÉTRE DOBNI, ÉS AZ UTÁNAM JÖVŐNEK SE LESZ

– Túlélsz, pöcök.

***

MACSKAJÁTÉK

Sulyok Mária egy jelenete az 1971-es bemutatóból:



Interjú Örkény Istvánnal és a rendező Székely Gáborral a 150. előadás szünetében 

Az 1994-es pesti színházi felújítás teljes felvétele (Tábori Nóra, Tolnay Klári, Börcsök Enikő) 

Makk Károly 1972-es filmje (teljes)

A Coriolanus HOPPart-módra

Végre megnéztük a Korijolánuszt.
Remek volt, ahogy ötvözték Shakespeare-t, Kleistet és Brechtet kortárs vendégszövegekkel (Gáspár Ildikó és Bánki Gergő dramatizálásában), ahogy a capella énekeltek Monteverditől Händelen és Schuberten át Cat Stevensig, Amanda Learig, sőt Bródy Jánosig mindenfélét (a Mama, kérlek frenetikusan borzalmas volt, vagyis igencsak hiteles), és ahogy percenként szikráztak fel rendezői ötletek (Polgár Csaba).
  A társulat stabil kemény magja és a vendégek kiváló csapatot alkottak, talán a címszerepet játszó Friedenthal Zoltán, Máthé Zsolt, Herczeg Tamás, Szilágyi Katalin, a két ex-krétakörös: Terhes Sándor és Bánki Gergő meg a három Diána (Takács Nóra Diána, Drága Diána és Kiss Diána Magdolna) volt még a többinél is jobb. (Az utóbbi kivételesen szép és erős szopránja, hibátlan énektechnikája már sok darabban feltűnt, nekem először a HOPPart-féle Varázsfuvolában, évekkel ezelőtt – nem is értem, hogyhogy nem vetélkednek érte a színházak. Bár talán így a jó: ha például lecsapott volna rá a Madách, sosem látnám-hallanám...)

A hatalom természetéről szóló – ezért óhatatlanul áthallásos – darab legfontosabb üzenete mindjárt az elején elhangzik. Így szól: „Gondolkodjatok! A gondolkodáson múlik most minden. Gondolkodjatok!"

HazámHazám

Lassan tíz éve már:


(Az utolsó másodpercek sajnos lemaradtak a videóról, de ezen a CD-n meghallgatható, a teljes zenei anyaggal együtt. A HazámHazám teljes DVD–je viszont alighanem hozzáférhetetlen már.)
Sok-sok más Krétakör Színház-előadás részlete is letölthető innen. Nagy kár, hogy már csak így láthatók. (Mert ami Krétakör néven még létezik, az már teljesen más.)

Weöres és Fekete

Ma este láttunk egy zsenit. És hallottunk kettőt.
Fekete Ernő mondott Weöres-verseket a Sufniban, Mennyekbe vágtató prolibusz címmel.
10-étől lehet márciusi jegyeket venni.

Gyabronka, Nagy Zsolt, Rába Roland

A Mu Színházban januárban is játsszák a hamlet.ws-t.
Kb. ennyi maradt meg változatlanul a hajdani Krétakörből – de nagyon jó, hogy ez legalább megmaradt. Én nagyjából ilyennek képzelem a színházat, amilyen ez az előadás. Három zseniális színész díszlet, jelmez, kellék nélkül játssza el a Hamlet összes szerepét - hol ezt, hol azt - egy kisebb szobányi területen.
Aki további részletekre vagy netán kritikákra kíváncsi, a neten találhat eleget, de jobban teszi, ha elmegy a Kőrösy József utcába 9-én, 10-én vagy 23-án. (Esetleg mindháromszor, mert ez nem egy egyszer használatos előadás.)

Fotók: Erdély Mátyás

Krausz Alíz

A Bozsik Yvette Társulat táncosa. A sok jó közül is kiemelkedik, alighanem ő a legjobb – a lányok közül mindenképpen. Ha a színpadon van, nehéz másra is figyelni. Először talán az Állatfarmban fedeztük fel - mint kecses versenylovat -, azóta pedig mindig megnézzük, ahol és amikor csak lehet. Legközelebb két hét múlva a Traviatában.
Érthetetlenül kevés videója van a neten, se a Commedia dell’artéból, se a Lány, kertbenből, szinte semmiből. De a Lélektáncból legalább van. Íme:

Nehéz

Láttuk tegnap az új Háy-darabot a Bárkában.


Jó szöveg (sokkal kevesebb és keserűbb humorral, mint pl. A Gézagyerekben vagy A Pityu bácsi fiában – ebből az eredeti alap-kisnovellából), jó rendezés (Bérczes László), két nagy színész (Mucsi és Lázár Kati) meg néhány kisebb.
Érdemes megnézni. Novemberben már nem játsszák, és decemberben is csak kétszer. Kár.

Találkozások

Nem tudom, mennyi jön át ebből a három percből, de szerintem egészen kiváló volt Maladypéék Leonce és Lénája. Eredeti, szellemes, helyenként bravúros előadás. (Teljesen más, mint a másképp zseniális Krétakör-féle.) És hát a gyönyörű Fátyol Kamilla…

Chicago

Nem hittem volna, hogy lesz ilyen: egy musical, amelyikre kíváncsi vagyok.
De aki látta a HOPParték Varázsfuvoláját (abból való a fenti fotó), az megért. Most ráadásul még Zsótér is – szóval valószínűleg érdemes lesz elmenni ma vagy holnap vagy kedden a Chicagóra a volt Atrium moziba (még voltabb Május 1., legvoltabb Atrium).