Október 20.

1554: BALASSI BÁLINT, 1854: ARTHUR RIMBAUD

EGY TÖRÖK ÉNEK: "BEN SEYRANA GIDER IKEN"

Minap múlatni mentemben
Jöve két kegyes előmben,
Egyik monda: Hallád, legény,
Melyikünk szebb, ez-é vagy én?

Felelém: Ez szót nem fejtem,
Vétekben én nem leledzem,
Nem akarok megfelelnem,
Mind szépnek tetszetek nékem.

Néktek szemetek fekete,
Két-két narancs kebletekbe,
Vagytok szépek személytekbe,
Édesek beszédetekbe.

Monda ismét: Kérdlek téged,
Melyinket vennéd inkább meg?
Melyinkért adnád több pénzed?
Mondd igazán feleleted!

De imhol néktek az igaz,
Szépségtekről rövid válasz,
Szömölcsöt visel mellyén az; 

Azki legszebb, kisebbik az.

KÓBORLÁSAIM

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott meg hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük s egy árok volt az ágyam
szeptember estejein s a homlokomra lágyan
mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

Radnóti Miklós fordítása

Apollinaire

LE PONT MIRABEAU

Sous le pont Mirabeau coule la Seine
            Et nos amours
       Faut-il qu'il m'en souvienne
La joie venait toujours après la peine

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

Les mains dans les mains restons face à face
            Tandis que sous
       Le pont de nos bras passe
Des éternels regards l'onde si lasse

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

L'amour s'en va comme cette eau courante
            L'amour s'en va
       Comme la vie est lente
Et comme l'Espérance est violente

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

Passent les jours et passent les semaines
            Ni temps passé 
       Ni les amours reviennent
Sous le pont Mirabeau coule la Seine

     Vienne la nuit sonne l'heure
     Les jours s'en vont je demeure

A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra
      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem
Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
      Hogy karjaink
    Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván
      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem
Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
      A szerelem
    Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények
      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem
Jön napra nap új év válik tavalyra
      Nincs ami a
    Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

(Vas István fordítása)

***

Itt meghallgatható A Mirabeau-híd - Apollinaire előadásában - egy rádiófelvételen.

***

***

Apollinaire (és André Rouveyre) látható egy 1914-ben készült filmtöredék töredékén.

***

Kisoroszi rét, kikericsek, Apollinaire, Polcz Alaine

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halni készülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

Polcz Alaine Kisorosziról és Weöresről:

Ősszel mindig lefekszem a kikericsek közé, és rajtuk keresztül nézem a naplementét. Ezer meg ezer kikerics nyílik a réten. 

Ilyenkor egy másik verset mondok:

„Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod.”

Nekem olyan a rét, mintha ezer kicsi mécses, halotti mécses venne körül: az élet. Azt mondta egyszer a marhapásztor: „Ez halott virág.” Ezt a kicsit bugyuta, dadogó pásztorunk mondta. Aztán, mikor meglepődve néztem rá: „Nem kell félni, nem bántanak.” De én tudom, hogy a marhák nem eszik meg, mert a kikerics mérgező. Különben védett virág, öt-hatezer forint a büntetés egy szál letépéséért. Ezen mindig mulatok, és hatalmas csokrokat szedek. Hatalmasat? Nem úgy hatalmasat, hiszen vékony kis szálak, és levelük sincs, fiú és lány virág, porzós és bibés, egy tövön nő. Ide a kertbe, Kisorosziba is hoztam. Az ősz egyik… – nem, nincs rá szavam, hogy mit jelent nekem, amikor nyílnak a kikericsek. Régebben csak a kis társszigetünkön voltak, most már a nagyrét is tele van, tízezer meg tízezer kikerics. Á, nem értek a számokhoz, lehet, hogy csak ezer meg ezer. De tele van velük a rét. Sanyika szerint:

„A kikerics a réten
csak guggol, nem mozog,
lábát elkérték régen
az angyalok.”