Tóth Krisztina köszönti Sofi Oksanent

Sofi Oksanen

Édes hazám - kortárs közéleti versek

A könyvhétre jelent meg ez a Bárány Tibor válogatta testes kötet. 64 költő nagyon sok (legalább 150) verse található a könyvben. Remekművek és majdnem-klapanciák egyaránt olvashatók,  ahány költő, annyi nézőpont – csak annyi a közös a versekben, hogy mind a rendszerváltozás óta született, és arról a helyzetről szól, amelyet a szerzők maguk körül láttak (vagy látni véltek) itt Magyarországon. 

Párat ide másolok közülük, hozzávetőleges időrendben:

PETRI GYÖRGY
Egy törvényre

Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá).
Én törvény… – mit tisztelő! –
törvény-mániás vagyok. (Tényleg.)
Mondd, Szoki, öreg szaki,
nem maradt egy korty
véletlenül a bürökpohár alján?
                                                          
Elszopogatnám.

(1990)

ORBÁN OTTÓ
Este az embereknél

elegem van a történelemből
tízezer helyszínén tízezer változatban
mindenki mindig ugyanazt csinálja
új nyelven akarok beszélni
amelyben nincs olyan szó hogy világzsidóság
sem olyan mondat hogy ez egy fasiszta nép
a mindenség sötétjében egy verssoron kuporogva
mint tábori székén Bartók
fonográfhenger és jegyzetblokk helyett
a csontjaimba rögzítem
hogy a gazdátlanul összedőlő templomokban
ahol még megvan az ajtó
a deszka ujjnyi résén át mit fütyül a szél
hol a kaddist hajlítgatja sivítva
hol egy elcsukló csángó siratót

(1991)

KOVÁCS ANDRÁS FERENC
Eastern Still Life
                                                             Csordás Gábornak

Le van rendezve. Meg ne tudd, milyen.
Magyar lesz minden. Bármi működik.
Törvény lesz. Ok lesz. Víg össznépi topless.
Mindenkinek külön-külön, s akként.
Lesz új polgárság. Tök lesz. Tök szuper.
Mindenki magyar. Baromira mobil.
Vállalkozók, kukázók, pártvezérek
Dúlt zászlódíszben áznak, mint a város.
Ja. Szóval ismét kókadtan lobognak
Kis utcakölykök, löttyedt honfiak.
De koldus hortyog bérház huzatában.
Lépcsőkre dől. Jó cúgja van neki.
Nem kéreget. Már nem szakad tovább.
Nincs semmi gond: jólétre szenderül.
Elforgolódik nyájmeleg szemétben.
Ráfázik, alszik, mint rideg lavórban
Mocsokba dermedt görcsös fölmosórongy.
És farzsebéből whisky kandikál. Ja.
Lejárt hitel, credit card, bunkophon.
Fejében csábos új világ csipog.
 Lecseng a pannon élvonal.

(1997)

KEMÉNY ISTVÁN 
Keresztény és közép

Hideg. Hideg az egész család.
A Ráday utcai ág is hideg,
a Polgár utcai ág is hideg,
a budakalászi ág is hideg,
ugyanaz a hideg kézfogás.
Hideg már az első biztos ősnél,
a királynő testőrénél Bécsben
és hideg a kétéves Luca Teréziánál
a bölcsödében, idefenn.
Hideg az egész tákolmány.
Sehol egy öngyilkos, sehol
egy betörő, sehol egy rohadt
szemét, mert hideg.
Becsülettel kielégített, de félig
megőrült feleségek, férjek
fel nem melegítik, mert hideg.
A szeretet neki hosszú,
de - mint a jég - nem is
lehetetlen, hideg.
A gyűlölet neki nehéz
de - mint a gőz - nem is
lehetetlen, hideg.
Hideg, hideg az egész család.
A Ráday utcai ág lakása,
a Polgár utcai ág lakása,
a budakalászi ág lakása
előtt is ott a szürke korlát.
A barátok ezerszer látják,
mert vannak barátok, és van szemük,
de a barátok mindhárom ágnál mások,
nem járnak össze, nem ismerik egymást.
az a korlát nem érhet körbe
de ha körbeérne, akkor mi van?
drágább lesz a kenyér? Hideg.
Hideg az egész család.
Halakat, rákokat, skorpiókat
tart a fejében és vicceket,
mert a társalgás könnyen átcsap
beszélgetésbe, hideg.
El se hinnéd, ha elsorolnám,
milyen hősöket fojtott el egymaga.
Darwint és Freudot a szakálluknál
ragadta meg. Petőfit azzal,
hogy túl keveset élt, Bartók
Bélát meg egyetlen szóviccel
Dénes bácsi terítette le, húszban.
Hideg.
De nehogy valami tragikus, nagy nép
öntelt osztályát képzeld ám el,
ami a vesztébe rohan, és hiszi, hogy ő
csinálta a háborút, pedig csak
frontra megy, széthullik, elfújta a szél...
már hallom is a színészeidet!
jaj, nem! ez csak egyetlen család,
ami történetesen hideg.
Beleszületni egy pillanat műve,
szabadulni tőle csak gúnnyal lehet.
Együvé tartozás a többi.
Mert másfelől magát a sátánt
is felnevelné. Mert a gyerek az
gyerek. Ha már megvan, hát felnevelné,
vasárnap rántott húsra várná,
mikor már felnőtt, akkor is,
családja helyett családja volna,
pedig tudná mindenki hallomásból,
hogy ő lett a Sátán, és senki más,
és a Sátán se tudná, sírjon vagy nevessen
az ebédnél, ha megkapná a kérdést:
ugye azért nem iszol túl sokat?
Hideg, hideg az egész család.
És felmelegszik és örökre sértett
de megbocsátja, majd lehül,
és ezt csinálja csendesen.
Kihajtasz rajta: húsz év,
elfonnyadsz rajta: hatvan.
Veled is meg van áldva és
nélküled is, te jó gyerek.
előre emlékszik, előre tervez.
Ott lesz a végén és képvisel.
Misét mondat, mert mindenre gondol.
Mindenre gondol.
„Ne emeljük föl szívünket,
fölemelkedik az úgyis.”

(1998–99)

PARTI NAGY LAJOS
Szívlapát
(Holaha zanzák)
                             

„hezitt állok, mást nem tehetek”

Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.
„Elmentem és megyek haza”,
de hogy hová, az fel nem  ötlött,
fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.
A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett, 
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.
*
Ezernyi fajta népbe töppedt,
de  hetyke elmebajsza áll, 
láttam egy szónok ordibál:
csak keze van, mit égbe lökhet,
mert bár a múlt merő öröklet,
miért, hogy sorsa íly fatál,
s csörgőként rázva csontos öklet,
azt hiszi, megdeterminál?
*
Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel ,
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk
*
Mentem haza, s a haza hol van?
halkan szuszogtak kinn a fák,
álltak mint ágyúk, huzagoltan,
s szétágyúzták az éjszakát.
A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyü, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.
*
Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú,
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min  -- de nem.
*
Engem a látvány meghazáztat,
én városom megkönnyezem,
Budapest mint egy nyári láz hat,
és lázmérővel szúr szemen.
Mint szerteszórt, lágy pislogás,
nézlek, higanygőz partidon,
te százszor összejárt kamás’,
mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy  most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék                     .
*
A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak  egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.
*
Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj  nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s  román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?
*
Hazám, te szép vezérfonál, 
ne hidd, hogy elveszítelek!
A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.
Elszódalolt egy évtized,
s bár törmelék az lenne még,
mi csattogott volt, hév tüzed,
akár a gáz, dünnyögve ég,
dünnyög a lumbágós derék,
a század kissé megtized,
kevesebb lend és több kerék,
s nátótag lettek Ischlerék.
*
Az éjjel bársony nescafék.
Hűltek az utcán, két csapott
kanál és tejporszármazék;
rányitottam a vízcsapot.
Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt  a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs

(2003)

CSOÓRI SÁNDOR
Milyen ország ez?

Milyen ország ez? Ringy-rongyok a fákon.
Vértanuk helyett részegek a falnál.
Egyikük dúdol, vezényel magának,
másikuk alszik fakó cementzsákon.
Velük a családjuk is: négy borosüveg.
Alig férnek el a szűk kapualjban.
Bedobhatták volna őket a Dunába,
de jó, ha az embernek valamije csak van.
A nagy, izzó rügyek most ébredeznek
a kertben, s autó autó után rohan.
Elkezdi Isten söpörni a várost.
Jó reggelt! Jót! – köszön az embereknek.
A zsákon alvó nem tudja, hogy hol van.
Alszik tovább a hajnali mocsokban.

(2009)

NÁDASDY ÁDÁM
A hazafiúi hűségről

Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni,
mert olyan az, mint az édesanyánk.
Ugyanazt főzi folyton, s hajtogatja,
hogy ezt szeretjük. "Egyél még, fiam!"
Konyhájában ütött-kopott edények,
ami meg új, az tőlünk idegen.
Falán a régi esküvői képük,
"Ugye szép asszony voltam?" - kérdezi.
Sosem volt szép. De ne vegyétek észre.
Menjetek el szépen, ne szóljatok.
A cipőnket nézhetjük nagy zavarban,
hogy csúnya asszony az édesanyánk.
S ha fényévnyire van már a szobája,
a távolságon hüledezni kár:
a lába közül bújtatok elő,
s a szaga végig ott lesz rajtatok.

(2011)

ERDŐS VIRÁG
Márciusi kesergő

talpra magyar
hí a haza

buda
kalász

sajó
kaza

húsz esztendő
nem a világ

kinek karó
kinek virág

ah, szabadság
nem virul a

nincs rá recept
se pirula

nem egy fillér
de két tallér

fekete kéz
fehér gallér

marsallbotból
generális

mérsékelten
zseniális

szabad péntek
szabad sajtó

éllovasból
sereghajtó

jó cimborám
ne légy nyuszka
nincs mögöttünk 
már a muszka

belső ellen
ütött rajtunk

levágjuk vagy
fejet hajtunk

a magyarok
istenére

se munka se 
munkabére

szolgaföldbe
szabad kopja

míg az ellen 
ki nemlopja

sehonnai
bitang ember

ki most ha kell
szólni nem mer

benne van a
bibliába

ott a helyük
indiába

miattuk van
minden bajom

élek sovány 
tejen vajon

ha még egyszer
azt üzeni

mindnyájuknak
el kell menni

egy a tábor 
egy az ellen

induljunk hát
magunk ellen

ne rugózzunk 
rajta mért is

ha mindjárt az
ingemért is

aki magyar
sose henyél

van még szőlő
kölcsönkenyér

ne bánkódjék
senki köztünk

csak amink van
abból főztünk

gyöngy az élet
alapjába’

Kossuth Lajos
kalapjára

annyi áldás
szálljon rája

ne járjon any-
nyit a szája

árok árok 
de mély árok

kis vitézek bach
huszárok

jönnek-mennek
lobogtatnak

megint jőnek
kopogtatnak

csendes most már
újra csendes

aki úgy dönt azzal
rendes

sötétek és
világosok

volt-erdők és 
ó-nádasok

hajszálanként mint a
boldog

fodrászkellék 
mintaboltok

egyik keres 
másik talál

rend lesz végre
hó és halál

avagy virág 
vagy te hazám?

azért veszed ilyen
lazán?

ma leszárad holnap
kinő

szörnyű idő
szörnyű idő

(2011)

SZÁLINGER BALÁZS
Széna tér, október 23.

– Apa, azt ígérted, megmutatod az emlékművet.
– Ott van.
– Mért nem megyünk oda?
– Mert most valakik vannak ott.
– Ők nem a forradalom barátai?
– De igen.
– És akkor mért nem megyünk oda?
– Mert nem tudjuk, kik azok.

(2012)

TÓTH KRISZTINA
A koravén cigány

Dűlőutak hegeitől szabdalt
sötét bőrű, csapzott anyaföldem!
Ügyetlen plázákat tetováltál
lapockáidra, a kezed ökölben.
Mindig így volt e világi élet:
először fájt, de utána szép lett.
Húzd ki szemed, fogd össze hajad,
aztán indulj, nem baj, hogy szakad, 
sarat öklend mind e pusztuló kert.
Húzzál, kislány, legalább pulóvert.

Hova lett a fiad? Hol a lányod?
A városban? Vagy a benzinkútnál?
Egyik csak tíz, másik tizenegy lesz,
tudom, utánuk mennél, ha tudnál,
de nem jutsz a megállóig mégse,
csak káromkodsz, mint a jég verése.
Fuss, ki tudja, meddig jár a busz,
este lesz, míg a műútra jutsz,
bámulhatsz a fényszórók szemébe,
lefeküdhetsz, azt se veszik észre.

Hova lett a fiad, hol a lányod?
Dörömböltek hasad boltozatján, 
és mi lett a szerelemből, látod,
minden mostból mindig lesz egy aztán.
Házadat is elkótyavetyélted,
tolószékre cserélted a pénzed,
húztál volna inkább új lapot,
mikor lesz, hogy őket láthatod,
mentél volna föl az égbe lakni!
Mikor jössz már rá, hogy rossz a pakli?

Szlalomozik a srác az autók közt,
bámulják a lehúzott ablakból,
fél szeme mindig a lehajtón van,
odagördül, ha valaki parkol.
Nagy-Magyarország a kocsira,
piros csíkos legyen vagy sima, 
lesz még egyszer ünnep a világon!
Húzz el cigány, míg nem váglak szájon.
Eltelik a nap a kocsisorral.
Gyújts rá tesó, ne gondolj a gonddal.

Mi zokog, mint malom a pokolban?
Tarvágástól fogatlan az erdő,
fekszenek a fák hasra borulva,
nem lesz köztük egy se, ami megnő. 
Görögj, hasáb, a víz ölbe’ visz,
húzz magadra, cigány, földet is,
jégeső és vihar már ne verjen,
püffedt töltés, lóg az anyanyelvem.
Árok, padka tele vérrel, sárral,
ne gondolj már a világ bajával.

(2012)

Ezek a versek pedig a címükre kattintva olvashatók:

PETRI GYÖRGY: Kívül (1993)
KOVÁCS ANDRÁS FERENC: Saltus Hungaricus (1998)
ORBÁN OTTÓ: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról (1998) 
ORBÁN OTTÓ: Édes hazám (2001) 
TÓTH KRISZTINA: Bánk, magában (2011)
ERDŐS VIRÁG: Ezt is elviszem magammal (2011)
ERDŐS VIRÁG: Édes Hazám (2011)
ERDŐS VIRÁG: Közelítő  (2011)
ERDŐS VIRÁG: van egy ország (2011)
KEMÉNY ISTVÁN: Nyakkendő (2011)
KEMÉNY ISTVÁN: Búcsúlevél (2011) 
TÉREY JÁNOS: Magyar közöny (2011)
KÁNTOR PÉTER: Öregember a térről (2012)
SZÁLINGER BALÁZS: Rendszerváltás_2.0 (2012)

Örkény-árnyjáték

Örkény István: Választék

– Jó napot, asszonyom.
– Mit kíván a kedves vevő?
– Egy barna kalapot szeretnék venni.
– Milyen legyen? Sportos? Szolidabb? Széles karimás?
– Maga mit ajánl, asszonyom?
– Próbáljuk meg ezt... Könnyű, nem túl sötét, nem is túl világos. Ott a tükör, kérem.
– Azt hiszem, nem áll rosszul.
– Mintha a kedves vevőre tervezték volna.
– Mégis, ha nem fárasztom, mutasson egy másik fazont.
– Készséggel. Például, ezt is nagyon merem ajánlani.
– Valóban, jól áll. Nem is tudom, melyiket válasszam.
– Talán egy harmadikat. Ezt nagyon sok vevőnk dicséri, és éppoly jól áll, mint az első kettő.
– Igaza van. Mi az árkülönbség a három kalap közt?
– Az áruk egyforma.
– És a minőségük?
– Merem állítani, egyik sem rosszabb a másiknál.
– Hát akkor mi a különbség a három felpróbált kalap közt?
– Semmi, uram. Nekem nincs is három barna férfikalapom.
– Hanem hány?
– Csak ez az egy.
– Amit egymás után háromszor fölpróbáltam?
– Igen, kérem. Ha szabad kérdeznem, melyiket választja?
– Magam sem tudom. Talán a legelsőt.
– Azt hiszem, az a legelőnyösebb, bár a másik kettő sem lebecsülendő.
– Nem, nem... De most már kitartok a legelső kalap mellett.
– Ahogy parancsolja, uram. Jó napot.

Az Egyperces novellák című kötetből


Tóth Krisztina: Örkény-árnyjáték IV.
(Választék)

– Jó napot kívánok.
– Jó napot, miben segíthetek?
– Hát… egy mobil internet-előfizetést szeretnék… meg talán a mobilelőfizetést is módosítanám… – És milyen konstrukcióra gondolt?
– Nem is tudom…
– Jó, akkor nézzük a mobil-internetet. Milyen adatforgalommal dolgozik?
– Hát, nem tudom pontosan.
– Mégis. Havi 80 MB-nál több?
– Így most hirtelen nem tudnám megmondani…
– Jó, akkor vegyünk többet, mert az azért elég kevés, vegyünk mondjuk 5 GB-ot, az havi 5790 Ft, és akkor a benne foglalt forgalom az 8 GB, ami 0,1 Ft-ra jön ki, de ha 15 GB-ot veszünk, akkor az már csak 14 990 Ft, ami olcsóbbra jön ki.
– De hát az drágább, nem?!
– Hogy mennyi, az tulajdonképpen attól függ, mennyi az adatforgalom egy hónapban. Az 50 MB nagyon kevés, és úgy drága a kilobyte, az, ami megéri, az 5 GB, mert itt már olcsóbb az extraforgalmazás. De mindegyik minőségi szolgáltatás, ezt állíthatom.
– És mi a különbség?
– Lényegében semmi, vagyis csak az adatforgalom.
– Értem.
– Akkor melyik legyen?
– Hát most konkrétan nem is tudom. Melyik az olcsóbb?
– Akkor elmondom újra, jó? Van egy másik csomagunk is, ebben benne van egy új készülék, és a készülékkel együtt az adatforgalmazás már olcsóbbra jön ki. Jelenleg milyen készüléket használ?
– Kicsi fehéret.
– Ha a mobiltelefonját akarja használni internetezésre, WAP-funkciót használ vagy e-mailhasználatra szánja, akkor a mobil internetes csomag is attól függ, hogy milyen a telefonja. Mert ha mondjuk csak e-mailre kell, akkor elég az egyszerűbb internetcsomag is, vagyis ha a telefont csak GSM-ben használja, de azért szerintem jobb, ha rendelkezik 3G alapú GPRS-funkcióval, mert az gyorsabb, és jó, ha van benne EDGE-funkció, mert a közvetlen elérést is biztosítja, vagyis a telefonja úgy alkalmas a WEB and Walk funkcióra is. A leggyorsabb mód a II. generációs HSPDA, amikor az internetcsomaggal, amit most megvesz, már böngészni is lehet.
– Asszem, nem értem.
– Jó, akkor elmondom újra. Ha nem a mobiltelefonján használja, akkor asztali gépre vagy laptopra kell, akkor is különböző internetelérési csomagok vannak. Akkor körülbelül hány MB-t forgalmaz egy hónapban? Mert ettől függ. Mindegyikben ingyenes a modem, amit könnyű csatlakoztatni, mert felállítja magát.
– Akkor egy olyat kérek. Ami felállítja magát. És az előfizetés? Akkor azon most lehet módosítani?
– Ott meg azt kell átgondolnia, hogy mi éri meg. Kivel beszél sokat? A telefonos díjcsomagok is különbözőek. Mert ha az olcsóbb alapdíjas csomagot választja, akkor a hálózaton kívüli hívások drágák, de a hálózaton belüliek olcsóbbak, a magasabb díjcsomagokban viszont az alapár lebeszélhető hálózaton belül.
– Értem…
– A kedvezményes napi időszakok is változnak, a drágább csomag olcsóbb. És a profilok is dinamikusan változnak. Akkor most melyik legyen?
– Így hirtelen nem tudom. Egyelőre talán maradnék az eredeti változatnál.
– Ahogy parancsolja. Jó napot.

A Hazaviszlek, jó? című kötetből

Régi és újabb Tóth Krisztinák

Dosszié

Nem fájt? Figyelsz egyáltalán?
Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy
süt át a fény a színes karikákon:
mint egy templomban, sárga, kék, piros
ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam.
Sietni kellett, ötre jött az anyja.
Letolt gatyában ugrált ki utánam,
a kádban guggoltam, ő a csaphoz állt.
Szerintem is klassz. Reggelenként a legszebb.

Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat,
mellettem állt a piros hetesen:
... az ólomüveg, tudod, az ebédlő
és a nappali közt, azt ugye meghagytátok?
... dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta,
színes dossziék a két ablak között,
a vállalattól hozta haza őket...
... én most leszállok, metróval megyek.

Mért lepleződnek le mindig a csodák.
Mikulás. Gólya. Most meg ez.

Fotó: Vancsó Zoltán

Kutya
Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor
hegyoldalról leomlott hókupacnak.
Sötétedett, nem látszott más a tájból,
csak ónos földek, párás volt az ablak,
ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,
mintha egy kabát emelgetné a karját,
egy árnyékstoppos az útszélre dobva,
amin fényszórók tekintete hajt át.
Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban
odaérve mindenki kerülőt tett,
nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,
és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,
a mellső két láb támaszkodott a sárban,
mintha indulna, orrát a szélbe tartva,
a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,
péppé roncsolva terült szét az alja.
A véres szőrből kiálló hátsó lába
egyenletes, kínos ütemre rángott,
ült a fél kutya, nyitva volt a szája,
és láttam a szemén, hogy mindent látott.
Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,
könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,
vagy legyen mögöttünk már valaki végre
aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!
Mit kell csinálni? – emelted föl a hangod,
mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?
Azt akartam, hogy állj meg és ne hagyd ott,
ha megtaláltad vagy vedd fel, vagy öld meg.
Egész héten ott volt a kutya köztünk.
Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.
Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,
és szavakkal kéne kerülgetni folyton.
De mégse tudtam nem akarni, hogy este
fölém hajolj: feszülő karodat néztem,
próbáltam nem gondolni a testre,
ahogy ott támaszkodik az árokszélen,
arra az ütemes mozgásra, miközben
a szemed a távolba néz és nem felel,
hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás
van abban is, ahogy szeretkezel,
ahogy azt kérdezed, mégis mit akarsz tőlem,
miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,
és látni a vállad mögött a szitáló esőben
ázó tájat a véres, téli éggel.

Fotó: Nándorfi Máté

A világ minden országa

Forgott a nyárfavatta, nem volt kitáblázva az égető,
aztán feltűnt a műút végén a csavart kéményű pléhtető,
és tudtam, hogy az az, valaki mobilozott az udvaron,
a kapu tárva-nyitva állt, köszöntem, gondoltam, úgy hagyom,
megállított egy férfi, kérdeztem, hogy jutok az irodába,
szóval maga jött egyre, akkor a maga nagymamája,
éppen időben, mondta, már be van kezelve a néni,
nem mertem rákérdezni, hogy ezt pontosan hogy is érti,
de még igazolnom kellett, hogy a magyar állam polgára,
s az elhunyt ily módon jogosult a hamvasztásra.
A papírokat az asztalra tettem, egy nő meg a gépen
babrált: az útlevél a fűzésnél, pont középen
kinyílt a levegőtlen szobában, mint egy ablak,
pecséttel tanúsítva, hogy birtokosa
a világ minden országába utazhat.

A világ minden országának csarnokában
egy szürke, zúgó monitor előtt álltam,
és figyeltem a nagyanyám útra felöltött arcát,
ahogy a sínen lehunyt szemmel haladt át,
és még hasonlított magára, csak hegyesebb volt az orra,
de már jobban hasonlított az összes földi halottra,
májfoltos, sárga tokká változott, puszta testté,
ez hamis világ timnüce belől menté,
amikor becsúsztatták, hirtelen elnéztem máshová,
és odutta vala neki paradicsumut hazoá,
és széket toltak alám, üljön le, ha kivárja,
de menni kellett a gyerekért az iskolába,
nyomogatták a gombokat, zúgni kezdett az áram,
egy óra negyvenhat volt. Nem hiszek
az örvénylő test feltámadásában.

Nyár turbinája, száraz esőt hadart az égbolt,
hunyorogtam, odakint meleg szél volt,
karcos felhőt kavart, vitte, besodorta középre,
nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni,
hogy a világ minden országa egyetlen test maga,
hogy mégsincs otthona, hogy másban sohase ér a test haza,
autók dudáltak és jött egy biciklis, kikerült,
a por a bőrön át lassan a szikkadt szívre ült,
két óra múlhatott, mikor tudtam, még mindig égett –
Mentem valahol az Auchan mögött,
hogy megtaláljam a HÉV-et.

Fotó: Valuska Gábor

Bánk, magában

A tér kihalt.
Behajt a busz, jégkása permetez.
 Mínusz van. Egy hajléktalan
áll ott, de nem jelez.
Táncol. Kezében fémdoboz,
orra helyén lyukak.
Forog az üres járdán,
magában így mulat.

Törött szoláriumcsövek,
a lépcsőkön szemét.
Paplanra köpve ég a hold,
a sarkon ágybetét.
Egy óriás homlokzaton
 világít: Erste Bank.
Kéklő betűk és fényfüzér,
karácsony este van.

Hazám, hazám. Minden bezárt.
Az állomásokon lehúzták mind a rácsokat,
arany halál, ezüst romok,
a szél a fán egy nejlonzacskót rázogat. 

És táncol kint tovább a nő,
forog, forog, szolgálja népe szent javát.

Hazám, hazám, te ellenőr.
Ruhádon ott a karszalag,
és félterpeszben állsz.