A szerzők, akiket már kiszemeltem:
2011. január 30.
Seicento
Régizene Itáliából, eléggé vigasztaló és megnyugtató. Ez nem is csoda: Il Giardino Armonico.

2011. január 25.
Petri György

Az ironikus beállítottság alapvetően egy kérdező viszony a világhoz. Illetve a világról való vélekedéseket illetően. Az ironikus ember folyton kérdéseket tesz föl: Tényleg így van ez? Biztos, hogy így van ez? Nem lehet, hogy a másiknak van igaza? Vagy részben nekem, részben neki? Ebben különbözik az irónia a cinizmustól. A cinikus ember közömbös az értékek iránt, az ironikus az ésszerű kétely terhét viseli. Mivel nem bújhat ki a bőréből, természetesen vannak meggyőződései, de mivel tisztában van az emberi elme és ítélőerő korlátaival, ezeket nem tartja mások számára kötelezőnek; hiszen abban sem lehet biztos, hogy holnapután osztja-e majd a saját tegnapelőtti meggyőződését.
A cinikus ember mások szenvedésén röhög, az ironikus a saját önsajnálatát igyekszik leküzdeni.
Az ironikus ember soha nem válhat sem fasisztává, sem bolsevikké. A cinikusból - érdekei szerint - akármelyik lehet.
Végül, de nem utolsósorban. az iróniából sohasem hiányozhat a szeretet. Tudom, hogy ez igen problematikus - mivel nehezen definiálható - kategória, de kétségtelenül tudjuk, hogy létezik.
Ami a melankóliát illeti: nem ellentéte az iróniának, hanem a komplementere. (Természetesen nem pszichiátriai értelemben használom a szót: nem a mélakórra gondolok.) Lényegében a mulandóság felett érzett szomorúság. Szomorúság amiatt, hogy eszméink elavulnak, szerelmek elmúlnak, barátságok megzápulnak. Hogy csupán egyetlen bizonyosság van: meg fogunk halni. Ezt viszont a melankolikus ember békésen tudomásul veszi. A melankólia voltaképpen halk, rejtett derű.
Nemnemnem
Itt most a nincs van.
Felelős hülyék és felelőtlen gazemberek
virágkora. Nem! Nem! Nem!
Ez nem kell nekem, ezt nem akarom!
Sok a felkiáltójel.
A kérdőjelek helyénvalóbbak lennének.
Kérdésessé vált
létezésem értelme.
Az öngyilkosság viszont nem kiút.
Illetve „ki”-nek „ki”. Csak nem út.
Úgy néz ki: hovatovább nincsen hova tovább.
Valamikor akartam valamit többedmagammal.
Már nem akarok semmit.
Egymagam vagyok.
Illetve ez hülyeség: fordítok, lektorálok,
ténykedem. Tehát tényező vagyok.
Ha akarom, ha nem. Vagyis, gyáva vagyok.
Nem merek a belső sötétbe ugrani.
Inkább elüldögélek a Hotel Abgrund teraszán,
és nem mondom, hogy Nem! Nem! Nem!
Iszom a sörömet, és verset írok,
élvezettel szívom a cigarettám
(vagy ha nem is élvezettel, de szívom).
És? Pereg a homokóra, és múlik el az élet.
Ez még aránylag jó. Egyébiránt:
minden mállik és széled.
És nem tudom mondani, hogy nem! nem! nem!
Feloldódik minden egy nemigenben.
Mosoly
Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban kezdő dohányost -
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyõk közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértõl és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze -
Mert az angyal a részletekben lakik.
Fotó: Szebeni András
Címkék:
fotó,
Petri György,
próza,
vers
2011. január 22.
Cseh Tamás ma 68

Emlékszem, Az ócska cipő fogott meg leginkább – akkor még nem tudtam, hogy ez volt a legelső, Bereményivel közösen írt daluk 70-71 vodkaszagú telén.
Címkék:
Cseh Tamás,
zene
2011. január 17.
Konok Tamás a XIX. század izmusairól és Van Goghról

(A www.6b.hu oldalon vannak fent a videók, de a beágyazásukkal sajnos nem boldogultam, úgyhogy csak az öt linket tudom ide tenni.)
Bevezető
Akadémizmus
Realizmus (Courbet)
Van Gogh 1.
Van Gogh 2.
Címkék:
akadémizmus,
Courbet; Gustave,
festészet,
festmény,
izmusok,
Konok Tamás,
realizmus,
Van Gogh; Vincent
2011. január 15.
Szőke nő

Bizony. Ennyire:
Ugyanez feldúsítva Lukáts Andorral és Bogusław Lindával:
Pedig ezeken nem is szőke volt, mégis:
2011. január 11.
El cant dels ocells
Se a címeket, se a lelőhelyeket nem tudom, de muszáj pár Mirót most!




És csapjunk akkor katalán napot: a képek mellé egy katalán dallam, és lehetne a csellista is katalán, persze, de mégis inkább legyen az Isserlis-féle előadás (amikor 2003-ban játszotta ezt a Zeneakadémián - a kevés kivételes eset egyike volt ez, amikor a ráadás darabbal nem volt gond, sőt -, igen megtetszett), kb. a 20. mp-től hallható majd:




És csapjunk akkor katalán napot: a képek mellé egy katalán dallam, és lehetne a csellista is katalán, persze, de mégis inkább legyen az Isserlis-féle előadás (amikor 2003-ban játszotta ezt a Zeneakadémián - a kevés kivételes eset egyike volt ez, amikor a ráadás darabbal nem volt gond, sőt -, igen megtetszett), kb. a 20. mp-től hallható majd:
Címkék:
Casals,
festmény,
Isserlis; Steven,
katalán,
Miró; Joan,
zene
2011. január 7.
Szemethy Imre
Címkék:
grafika,
rézkarc,
Szemethy Imre
2011. január 4.
2011. január 2.
After-party
Gould felülmúlhatatlan. De legyen akkor még egy Bach - a BWV 1029 III. tétele -, Schiff-fel és Perényivel:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)