Két hang

Elhúztuk a szánkat, amikor megnéztük Komlósi Ildikó és Marcello Giordani áriaestjének programját. Bizet-k, Verdik, Mascagnik, Leoncavallók tömegével, csupa agyonjátszott, unalomig koptatott operasláger. De hát – gondoltuk – aki bérletet vesz, hogy végre Cecilia Bartolit hallgathasson, annak tudomásul kell vennie az árukapcsolást.

Kijött Giordani, egy önelégült, kiöregedett NB I-es focistának tűnő, rosszul öltözött férfi – na még ez is, gondoltam -, de aztán elkezdett énekelni.
Gyönyörű, telt hangon, helyenként virtuózan, lemezfelvétel-minőségben. Utána Komlósi Ildikó, szintén tökéletesen, némi manírral persze, de egy dívánál ez szinte elengedhetetlen.



Az ember egy idő után azon kapta magát, hogy még a Kacagj, Bajazzó! meg az Habanera is tetszik neki. A koncert egyre csak jobb lett, a szünet után egyenesen szenzációs, Fáy Miklós legyen a talpán, aki kifogást talál benne - a két-két ráadás pedig igazi tomboló siker.

Merthogy a legvégére hagyták persze a leghatásosabb áriákat, a Nessun dormát



meg a Csókáriát. (Ha az ember fülében nem az őserejű, letaglózó Jessye Norman hangján szólalna meg a Csókária – de sajnos óhatatlanul úgy szólal meg -, akkor azt mondaná, hogy ilyennek kell pontosan lennie.)

A Marco Balderi vezényelte Miskolci Szimfonikusok is kitűnően muzsikáltak - szóval emlékezetes koncerten voltunk az este.

És 11-én jön Bartoli!

Kilencven

"Ennél szarabb szakma a földön nincs" - mondja a holnap 90 éves Jancsó Miklós ebben a valószínűleg nem túl ismert (de szerintem nagyon jó) interjúban. Kadarkai Endre a riporter, ötven-egynéhány perc.
Utána pedig a teljes Szegénylegények. (DVD-n persze élvezhetőbb, moziban meg pláne, de ha egyik sincs kéznél, akkor íme, tessék!)

Kisoroszi rét, kikericsek, Apollinaire, Polcz Alaine

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halni készülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

Polcz Alaine Kisorosziról és Weöresről:

Ősszel mindig lefekszem a kikericsek közé, és rajtuk keresztül nézem a naplementét. Ezer meg ezer kikerics nyílik a réten. 

Ilyenkor egy másik verset mondok:

„Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod.”

Nekem olyan a rét, mintha ezer kicsi mécses, halotti mécses venne körül: az élet. Azt mondta egyszer a marhapásztor: „Ez halott virág.” Ezt a kicsit bugyuta, dadogó pásztorunk mondta. Aztán, mikor meglepődve néztem rá: „Nem kell félni, nem bántanak.” De én tudom, hogy a marhák nem eszik meg, mert a kikerics mérgező. Különben védett virág, öt-hatezer forint a büntetés egy szál letépéséért. Ezen mindig mulatok, és hatalmas csokrokat szedek. Hatalmasat? Nem úgy hatalmasat, hiszen vékony kis szálak, és levelük sincs, fiú és lány virág, porzós és bibés, egy tövön nő. Ide a kertbe, Kisorosziba is hoztam. Az ősz egyik… – nem, nincs rá szavam, hogy mit jelent nekem, amikor nyílnak a kikericsek. Régebben csak a kis társszigetünkön voltak, most már a nagyrét is tele van, tízezer meg tízezer kikerics. Á, nem értek a számokhoz, lehet, hogy csak ezer meg ezer. De tele van velük a rét. Sanyika szerint:

„A kikerics a réten
csak guggol, nem mozog,
lábát elkérték régen
az angyalok.”

GAIA

Váli Miklós rövidfilmje a thuni kamarazenei fesztiválról



(Érdemes teljes képernyőn nézni. Nagyon szép.)