Riának hívom
Riának hívom őt
De éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak is
Sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, hogy szép s azután kiejtjük kezünkből
Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és szavaimon
Haj, de igen messze van
Ha egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon fájhatok neki
Sóhajt s testemre hullajtja fájdalmait
Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokat
Pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat dobálnak jobbra-balra
Belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei
Közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tud
Azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy, hogy engem kínál meg vacsorával
Egy hangvilla két ága vagyunk
S mégis, ha egymásra nézünk
Néha rekedten száll föl a szomorúság.
2010. május 19.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hmmm) de jó, hogy betetted! Honnan van? szabad ötletek jegyzéke? Ismeretlen.
VálaszTörlés1925-ben írta, húszévesen. 1941-ben közölte Radnóti a Makói évek függelékében. Kötetben az 1952-es összegyűjtött művekben jelent meg először, azóta minden József Attila-összkiadásban benne van.
VálaszTörlésKöszi, kedves Petteri, jó hogy felhívtad rá a figyelmemet. Szeretem a korai verseit, olyan 'selymes' mind, még ha tele van karccal, feszültséggel, fiatal erővel. Nem tudhatta még akkor, nem tudhattuk, mi lesz a folytatás.
VálaszTörlésÜdv.: Gyöngyi