Koncert, extrákkal

A délutáni koncertek mindig másmilyenek, mint a szokásos estiek. Nincs az a szertartásos komolykodás, kevésbé ünnepélyes a hangulat, kevésbé úszik parfümillatban az előcsarnok, a közönség összetétele is eltér kissé, például kevesebb a sznob (hm...). A nézőtéren talán lassabban hal el az izgés-mozgás-sutyorgás  a lámpák leoltásakor, a zenészek nem frakkban muzsikálnak – szóval oldottabb az egész.

Ha pedig mindez egy úgynevezett Titok-koncerttel párosul, pláne ez a helyzet. Fischer Iván kilenc éve találta ki ezt a jó játékot, és azóta minden évben telt házakat vonz vele. Nemcsak arról van szó, hogy nem lehet előre tudni, miket játszik ilyenkor a Budapesti Fesztiválzenekar, hanem abban is biztos lehet az ember, hogy különlegességekkel fognak előrukkolni.

Tegnap is így történt. Mindjárt a kezdés ütős volt. Fejbe ütős. Eljátszották nekünk az 1965-ben született Óda a vörös zászlóhoz című borzadályt, amely a napokon belül kezdődő pekingi turnéjukon is a nyitó darab lesz  –  Lu Qiming szerencsére csak tízperces alkotása a kínaiak körében állítólag rendkívül népszerű. Furcsa gusztusuk van.

Aztán jöttek ennél sokkal jobb zenék, közülük nem egy ritkán vagy  soha nem hallható nálunk – és szinte mind valamiféle pluszélményt is adott a zenein kívül. Ilyen volt, amikor Takemicu Toru két műve közül az elsőt, egy finom, érzékeny darabot egy japán lány, Wakai Karin szép narrációjával hallhattuk.
(Takemicu Családfa című ciklusának épp ez a részlete szerepel az alábbi japán mp3-as felvételen:)

Vagy például a zenekar két zenésze (Molnár Noémi és Fekete Zoltán) a nyílt színen tangóra fakadt az azonos című remek Stravinsky-opus alatt – de az sem tartozik a mindennapi élmények közé, hogy a BFZ brazil jazzénekesnővel lép fel. Ceumar a Villa-Lobos-dalon kívül még egy szólót is előadott, saját gitárkíséretével. (Ez utóbbit nélkülözni tudtam volna.)

S ha már jazz, az ihlette A világ teremtése című élvezetes Darius Milhaud-művet is, amely a zenekar fúvósai számára szinte jutalomjátékszámba ment. (Sajnos nem tudom a bravúrosan játszó altszaxofonos nevét – örülnék, ha valaki segítene.)*

A másik  Milhaud-darab, az Ökör a háztetőn, egy kissé kilógott az estből, nemcsak azért, mert semmi „extra” nem járt hozzá, hanem azért is, mert túl hosszú volt. (Mármint szerintem. A hozzáértők biztos másképp gondolják.)

Év végi koncertek nem múlhatnak el a Strauss fivérek örökzöld keringői, polkái nékül – ma is kaptunk belőlük egyet-egyet.

A koncert csúcspontja azonban egyértelműen Ravel 1928-ban komponált Bolerója volt. Az lett volna mindenképpen, hiszen e zseniális hangszerelésű, bravúros mű hatása alól nem vonhatja ki magát senki, de az ezúttal is nagy formát mutató Fesztiválzenekar produkcióját most még egy másik is kiegészítette. Bozsik Yvette nagyszerű, erotikus töltetű koreográfiájára Valencia James táncolta végig a darabot, óriási sikert aratva. 

Ez volt a hétfői Titok-koncert, ma este is lesz még egy, valószínűleg nagyon hasonló műsorral. Jegy már nem kapható, de a zenekar oldalán  –  mint minden Fesztiválzenekar-fellépés és -próba – ez  a koncert is meghallgatható-megnézhető.

* Azóta már meg is kaptam a kért információt: Femke IJlstra volt a tegnapi koncert altszaxofonosa. Ezúton is köszönöm Körner Tamás segítségét.