A canmore-iak óriási lelkesedéssel fogadták a futókat, és különösen örültek annak, aki az utolsó pár száz méteren hozta a lángot: egy helybéli vak nő.
Aki csak tehette, igyekezett lefényképeztetni magát a fáklyával vagy legalább a formaruhás futókkal, 
igazi népünnepély kerekedett, és ebben aktív részt vettek és szó szerint színesítették a nem messze élő siksika (blackfoot) indiánok.
Valószínűleg jogos a gyanú a képek alapján, hogy nem ilyen öltözékben járnak-kelnek otthon a rezervátumukban, alighanem van ebben némi idegenforgalmi meggondolás (valahogy úgy lehet ez, mint a hollókőiekkel, amikor népviseletet öltenek a gazdag turisták kedvéért). Az a kissé korpulens úr a sötét szemüvegben
pedig nyilván a pénz- és marketingügyeiket intézi (ő lehet a siksikák Simicskája/Boldvaija), és elképesztően hasonlít az Easy Rider Jesúsára
- akire nem a film legmegnyerőbb figurájaként emlékszünk. ("No esta mal, hermano. Pura vida, hermano.")
De ez harmadlagos. A fontos az, ami minden képen átjön - vigyázat, pátosz következik -: a jókedv, a büszkeség, az öröm, az összefogás, a "különbözők vagyunk, de mind kanadaiak".
Tanulság? Az nincs. Csak eszembe jutott, hogy Magyarország olimpiát szeretne rendezni tíz év múlva.
"Sokat akar a szarka..."
VálaszTörlés