Uses and Gratifications

Amikor beteg vagyok, szoktam tévézni. Így volt ez már gyerekkoromban is. A nagyanyám megmutatta az ébresztőórán, hogy hová kell érniük a mutatóknak ahhoz, hogy bekapcsolhassam a tévét, ő emiatt nem jött be a konyhából. Így történt, hogy kb. 5 éves koromban láthattam életemben először Filmet.
Ez a film a Jégmezők lovagja volt, a nagyanyám azt hitte, mesefilm lesz. Micsoda szerencsém volt, egyszerűen letaglózott.







Persze nem mertem és nem is akartam megmondani, hogy nem mesefilm volt, mert abban bíztam, hogy lesz máskor is nagyoknak való film, amiről azt hiszik, hogy mese, és így megnézhetem. De nem emlékszem több ilyenre, lehet, hogy volt még, csak azok a filmek nem hagytak nyomot bennem.
Azért nagyanyámnak volt melléfogása a mozival is, úgy 8 éves korom körül. Ekkor mentem először egyedül moziba, Chaplint nézhettem meg, a nagyanyám annyit tudott róla, hogy lehet nevetni a filmjein. A jegy két forint volt, a film pedig A kölyök című. Végigsírtam az egészet, otthon nem is akarták elhinni, pedig nem volt rossz az a sírás.

Aztán megint Eisenstein. A Rettegett Iván, amit kb. tízévesen láttam, ez is szerencsének volt köszönhető, merthogy egyébként pont akkor volt a suliban énekkar, amikor a tévében filmesztétika. Szerettem az énekkart, de a filmeket is. Ezért egy-két énekkart is hajlandó voltam kihagyni, de ha beteg voltam, akkor ez legális volt, persze. A Rettegett Iván, azt hiszem, épp betegség idején ment.
A film után sokáig nem szerettem, ha csak a fali lámpák vagy az állólámpa világított a szobában, mintha picit féltem volna. Így hatott az ejzensteini fény-árnyékosdi meg a többi fogás egy gyerekre, és az is jó volt.




Mostanában kicsit más jellegűek a műsorok, úgyhogy nem könnyű választani. Viccesnek szokták találni, hogy szeretem a nemzetiségi műsorokat, amelyeket ilyenkor többnyire meg is nézek. Főként a román, a szerb és a szlovák műsorokat szeretem. A szlovák és román azért jó, mert gyakran szól Békésről, olyasmiket mutatnak, amiket láthattam, amiket tudok, szóval jó érzés.




A szerb műsorban meg szentendrei, szegedi helyek bukkannak fel, azokat is szeretem. Tegnap szerb műsor volt, de ez most különleges volt, mert nem hazai dolgokról szólt, hanem a Zlatibor-hegységről. Csak az a baj, hogy nem tudom, mi volt benne szerb és mi volt montenegrói... Márpedig a montenegrói sonka elég híres étel, ebben a műsorban meg bemutatták, hogy a Zlatibor-hegységben hogyan készül a sonka. Legyen akkor zlatibori sonka.