Presser–Parti Nagy: Rutinglitang

Sajnos, még nincs fönt a neten más, én meg béna vagyok ahhoz, hogy magam állítsak elő valami nézhetőt-hallgathatót, úgyhogy jobb híján itt ez a kissé idegesítő beharang:

Remélem, ez a trailer senkinek nem vette el a kedvét ettől az egészen zseniális és tipográfiájában is gyönyörű cédékönyvtől/könyvcédétől.

PNL próbálja szemérmesen leplezni a megindultságát – nem sikerül –, amikor az akkor még csak készülő lemezről beszél:

A már kész CD kapcsán pedig nagyon jókat mond Presser Rangos Katalinnak (sok dallal illusztrálva) november 17-én - ami fent van a pressergabor.hu-n:

http://www.pressergabor.hu/?pagetype=news

Szóval aki jót akar, az hallgassa meg Presser dörmögésével, dünnyögésével például ezt (és még 37-et) a Rutinglitangon:

A Montmartre-on abszinttal, calvadossal tölthettem volna még hány éjszakát, de eljöttem a négyes villamossal, hogy bámuljam a hajnali Blahát,

s leéljek itt, rossz presszó rossz zenésze, ahol az ősz, e tonnaszám avar, e könnyű árva trágya tengerésze megannyiszor pöhölyként felkavar,

megforgat és levág a sárga földre, ma erre rángat, holnap arra lök, elhullott lombok rácsát járja föl-le, mint kottarácsot részeg dallamok.

A Bánk bán mégiscsak eljutott Los Angelesbe

Ki ismeri és szereti

November 18-án, pénteken délután 3 órakor versmaraton kezdődik József Attila – akkor talán még ott álló – Kossuth Lajos téri szobránál. Bárki, aki kedvet érez hozzá, elmondhat egy J. A.-verset (vagy akár csak egy sorát) – de persze az is jó, ha csak odajön hallgatni a többieket.

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

1937

Az Országos Széchényi Könyvtár kincsei

Az OPNI sajnálatos bezárása miatt az OSZK-ban tartotta meg a sajtótájékoztatóját Kerényi Imre, amelyen bemutatta az általa felkért művészek azon festményeit, amelyeket a hamarosan életbe lépő alkotmány díszkiadásába szánnak. Mint Kerényi közölte, a festmények bemutatótermét fegyveresek őrzik – ami nem csoda, hiszen a műkincsrablók valószínűleg már most szemet vetettek rájuk.
Tegnap tehát 15 remekművel gyarapodott a nemzeti könyvtár eddig is gazdag gyűjteménye.
Néhányat most bemutatunk a lassan elavuló régi és a felbecsülhetetlen értékű új kincsek közül:

Graduale. Pars II., 1480-1488

Szkok Iván: Új alkotmány születik, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Korényi János: Lovasroham, 2006. október 23., 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Bráda Tibor: A második világháború, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Incze Mózes: Horthy Miklós kora, 2011

Graduale. Pars II., 1480-1488

Kiss Tibor: Trianon, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

László Dániel: Rákosi Mátyás kora, 2011

József Attila

A bánat

A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.

Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimúl a házfalakhoz
És eltünik a kapuban.

Aztán kopogtat. Levelet hoz.

1922

Erősödik

Pillantásomtól az almák pirosodnak és gömbölyödnek,
térdigérő erős búzában henteregnek a fiúk, a lányok.
Én a magos fa ágán ülök, lelógatom a lábomat,
kacagásuk fürtjeimet megbodorítja.

Nem tudják ám a leányok, hogy én mennyire kedvelem őket.
Akkor szaladvást jönnének el, sokszázan gyűlnének össze itt körülöttem,
én meg a zöld leveleket két marokkal szórnám hajukba,
hanem előbb még minden szálat futtában is kétoldalt megcsókolnék.

Erősödik az ág alattam, erősödöm én is a világon,
sokaggancsú szarvasa hátán egyszer csak megérkezik a meztelen leányzó.
Akkor indult el, amidőn anyámra szememet fölnyitottam,
huszonegy éve már,
hogy elhagyta értem az erdőt.

1926


Szeretnének

Jóról és rosszról nem gondolkozom,
csak szenvedek én és csak dolgozom.

Csinálok csempét, csavaros hajót,
bánatba rosszat, közönyömbe jót.

Munkámnak nincs se száma, se szeri.
Kedvesem tudja, ő számba veszi.

Ő számba veszi, hisz valamiben.
S ha kérdem, rámnéz s nem mondja, miben.

Ha fa volnék, hát fészket igazán
a varjú is szükségből rakna rám.

Ha föld volnék, mit kapás vénje tört,
csicsókás volna az a krumpliföld.

Krumplival is csak úgy volnék teli,
ahogy a munka megköveteli.

Ha víz volnék, hát volnék pocsolya.
Ha tűz volnék, hát volnék hamuja.

S ha én volnék az úr, az úr helyett,
nagyon szeretnének az emberek.

1928

A Kossuth téri Andrássy Gyula-szobor előtt