Garas (1934-2011)

Koncert, extrákkal

A délutáni koncertek mindig másmilyenek, mint a szokásos estiek. Nincs az a szertartásos komolykodás, kevésbé ünnepélyes a hangulat, kevésbé úszik parfümillatban az előcsarnok, a közönség összetétele is eltér kissé, például kevesebb a sznob (hm...). A nézőtéren talán lassabban hal el az izgés-mozgás-sutyorgás  a lámpák leoltásakor, a zenészek nem frakkban muzsikálnak – szóval oldottabb az egész.

Ha pedig mindez egy úgynevezett Titok-koncerttel párosul, pláne ez a helyzet. Fischer Iván kilenc éve találta ki ezt a jó játékot, és azóta minden évben telt házakat vonz vele. Nemcsak arról van szó, hogy nem lehet előre tudni, miket játszik ilyenkor a Budapesti Fesztiválzenekar, hanem abban is biztos lehet az ember, hogy különlegességekkel fognak előrukkolni.

Tegnap is így történt. Mindjárt a kezdés ütős volt. Fejbe ütős. Eljátszották nekünk az 1965-ben született Óda a vörös zászlóhoz című borzadályt, amely a napokon belül kezdődő pekingi turnéjukon is a nyitó darab lesz  –  Lu Qiming szerencsére csak tízperces alkotása a kínaiak körében állítólag rendkívül népszerű. Furcsa gusztusuk van.

Aztán jöttek ennél sokkal jobb zenék, közülük nem egy ritkán vagy  soha nem hallható nálunk – és szinte mind valamiféle pluszélményt is adott a zenein kívül. Ilyen volt, amikor Takemicu Toru két műve közül az elsőt, egy finom, érzékeny darabot egy japán lány, Wakai Karin szép narrációjával hallhattuk.
(Takemicu Családfa című ciklusának épp ez a részlete szerepel az alábbi japán mp3-as felvételen:)

Vagy például a zenekar két zenésze (Molnár Noémi és Fekete Zoltán) a nyílt színen tangóra fakadt az azonos című remek Stravinsky-opus alatt – de az sem tartozik a mindennapi élmények közé, hogy a BFZ brazil jazzénekesnővel lép fel. Ceumar a Villa-Lobos-dalon kívül még egy szólót is előadott, saját gitárkíséretével. (Ez utóbbit nélkülözni tudtam volna.)

S ha már jazz, az ihlette A világ teremtése című élvezetes Darius Milhaud-művet is, amely a zenekar fúvósai számára szinte jutalomjátékszámba ment. (Sajnos nem tudom a bravúrosan játszó altszaxofonos nevét – örülnék, ha valaki segítene.)*

A másik  Milhaud-darab, az Ökör a háztetőn, egy kissé kilógott az estből, nemcsak azért, mert semmi „extra” nem járt hozzá, hanem azért is, mert túl hosszú volt. (Mármint szerintem. A hozzáértők biztos másképp gondolják.)

Év végi koncertek nem múlhatnak el a Strauss fivérek örökzöld keringői, polkái nékül – ma is kaptunk belőlük egyet-egyet.

A koncert csúcspontja azonban egyértelműen Ravel 1928-ban komponált Bolerója volt. Az lett volna mindenképpen, hiszen e zseniális hangszerelésű, bravúros mű hatása alól nem vonhatja ki magát senki, de az ezúttal is nagy formát mutató Fesztiválzenekar produkcióját most még egy másik is kiegészítette. Bozsik Yvette nagyszerű, erotikus töltetű koreográfiájára Valencia James táncolta végig a darabot, óriási sikert aratva. 

Ez volt a hétfői Titok-koncert, ma este is lesz még egy, valószínűleg nagyon hasonló műsorral. Jegy már nem kapható, de a zenekar oldalán  –  mint minden Fesztiválzenekar-fellépés és -próba – ez  a koncert is meghallgatható-megnézhető.

* Azóta már meg is kaptam a kért információt: Femke IJlstra volt a tegnapi koncert altszaxofonosa. Ezúton is köszönöm Körner Tamás segítségét. 

Ablak a múltra

Kerényi Zoltán egészen zseniális Fortepan-továbbfejlesztései  (közülük néhány itt) pár napja egy Fiktív Pub-beli kiállításon láthatók.

Egyedül a világ ellen

Ekkora a választék a meseíróként is felfedezett Wass Albert köteteiből az Alexandránál.

Lesz mit felolvasni a jövőre már minden háromévesnek kötelező óvodában a világnézetinevelés-félórákon.

Tizedik Litera-előszilveszter a Trafóban

És nagyon jónak ígérkezik. Megint eredeti, szellemes alapötlettel állnak elő (Vajon hogyan alakulna Pierre Bezuhov, Hamlet, Raszkolnyikov vagy Gregor Samsa sorsa, ha jeles kortárs íróink kezébe adnánk életük irányítását?), és ehhez a játékhoz 10 kiválóságot találtak. Rajtuk kívül is remek szereplői lesznek az estnek – nem sorolom, mert itt minden fontos elolvasható.

Presser–Parti Nagy: Rutinglitang

Sajnos, még nincs fönt a neten más, én meg béna vagyok ahhoz, hogy magam állítsak elő valami nézhetőt-hallgathatót, úgyhogy jobb híján itt ez a kissé idegesítő beharang:

Remélem, ez a trailer senkinek nem vette el a kedvét ettől az egészen zseniális és tipográfiájában is gyönyörű cédékönyvtől/könyvcédétől.

PNL próbálja szemérmesen leplezni a megindultságát – nem sikerül –, amikor az akkor még csak készülő lemezről beszél:

A már kész CD kapcsán pedig nagyon jókat mond Presser Rangos Katalinnak (sok dallal illusztrálva) november 17-én - ami fent van a pressergabor.hu-n:

http://www.pressergabor.hu/?pagetype=news

Szóval aki jót akar, az hallgassa meg Presser dörmögésével, dünnyögésével például ezt (és még 37-et) a Rutinglitangon:

A Montmartre-on abszinttal, calvadossal tölthettem volna még hány éjszakát, de eljöttem a négyes villamossal, hogy bámuljam a hajnali Blahát,

s leéljek itt, rossz presszó rossz zenésze, ahol az ősz, e tonnaszám avar, e könnyű árva trágya tengerésze megannyiszor pöhölyként felkavar,

megforgat és levág a sárga földre, ma erre rángat, holnap arra lök, elhullott lombok rácsát járja föl-le, mint kottarácsot részeg dallamok.

A Bánk bán mégiscsak eljutott Los Angelesbe

Ki ismeri és szereti

November 18-án, pénteken délután 3 órakor versmaraton kezdődik József Attila – akkor talán még ott álló – Kossuth Lajos téri szobránál. Bárki, aki kedvet érez hozzá, elmondhat egy J. A.-verset (vagy akár csak egy sorát) – de persze az is jó, ha csak odajön hallgatni a többieket.

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

1937

Az Országos Széchényi Könyvtár kincsei

Az OPNI sajnálatos bezárása miatt az OSZK-ban tartotta meg a sajtótájékoztatóját Kerényi Imre, amelyen bemutatta az általa felkért művészek azon festményeit, amelyeket a hamarosan életbe lépő alkotmány díszkiadásába szánnak. Mint Kerényi közölte, a festmények bemutatótermét fegyveresek őrzik – ami nem csoda, hiszen a műkincsrablók valószínűleg már most szemet vetettek rájuk.
Tegnap tehát 15 remekművel gyarapodott a nemzeti könyvtár eddig is gazdag gyűjteménye.
Néhányat most bemutatunk a lassan elavuló régi és a felbecsülhetetlen értékű új kincsek közül:

Graduale. Pars II., 1480-1488

Szkok Iván: Új alkotmány születik, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Korényi János: Lovasroham, 2006. október 23., 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Bráda Tibor: A második világháború, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

Incze Mózes: Horthy Miklós kora, 2011

Graduale. Pars II., 1480-1488

Kiss Tibor: Trianon, 2011

Thuróczi János: Chronica Hungarorum, 1488

László Dániel: Rákosi Mátyás kora, 2011

József Attila

A bánat

A bánat szürke, néma postás,
Sovány az arca, szeme kék,
Keskeny válláról táska lóg le,
Köntöse ócska, meg setét.

Mellében olcsó tik-tak lüktet,
Az utcán félénken suhan,
Odasimúl a házfalakhoz
És eltünik a kapuban.

Aztán kopogtat. Levelet hoz.

1922

Erősödik

Pillantásomtól az almák pirosodnak és gömbölyödnek,
térdigérő erős búzában henteregnek a fiúk, a lányok.
Én a magos fa ágán ülök, lelógatom a lábomat,
kacagásuk fürtjeimet megbodorítja.

Nem tudják ám a leányok, hogy én mennyire kedvelem őket.
Akkor szaladvást jönnének el, sokszázan gyűlnének össze itt körülöttem,
én meg a zöld leveleket két marokkal szórnám hajukba,
hanem előbb még minden szálat futtában is kétoldalt megcsókolnék.

Erősödik az ág alattam, erősödöm én is a világon,
sokaggancsú szarvasa hátán egyszer csak megérkezik a meztelen leányzó.
Akkor indult el, amidőn anyámra szememet fölnyitottam,
huszonegy éve már,
hogy elhagyta értem az erdőt.

1926


Szeretnének

Jóról és rosszról nem gondolkozom,
csak szenvedek én és csak dolgozom.

Csinálok csempét, csavaros hajót,
bánatba rosszat, közönyömbe jót.

Munkámnak nincs se száma, se szeri.
Kedvesem tudja, ő számba veszi.

Ő számba veszi, hisz valamiben.
S ha kérdem, rámnéz s nem mondja, miben.

Ha fa volnék, hát fészket igazán
a varjú is szükségből rakna rám.

Ha föld volnék, mit kapás vénje tört,
csicsókás volna az a krumpliföld.

Krumplival is csak úgy volnék teli,
ahogy a munka megköveteli.

Ha víz volnék, hát volnék pocsolya.
Ha tűz volnék, hát volnék hamuja.

S ha én volnék az úr, az úr helyett,
nagyon szeretnének az emberek.

1928

A Kossuth téri Andrássy Gyula-szobor előtt

bfz.hu

Ezekben a percekben már nyilván készül a Budapesti Fesztiválzenekar a második New York-i, Carnegie Hall-beli esti fellépésére, és holnapután is lesz még egy koncertjük Amerikában, de szerdán hazaérkeznek, és 3-án, csütörtökön már a MűPában játszanak. (Úgy látszik, ők immúnisak a jetlaggel szemben...) Bartókok, Schubert és Csajkovszkij lesz műsoron – és ugyanezek pénteken és vasárnap is, azzal a különbséggel, hogy 3-án a III., 4-én a II., 6-án pedig az I. Bartók-zongoraversenyt játsszák, más-más szólistákkal.
Nekünk a Várjon Dénes-féle III.-ra van jegyünk, de – és valójában ezért írom ezt a posztot – a másik kettőt is megnézhetjük-hallgathatjuk, mert a Fesztiválzenekar weboldalán ezentúl minden egyes hangversenyüket élőben közvetítik, legyen az nagyzenekari vagy kamaraest, vagy akár a gyerekeknek szóló Kakaókoncert. Sőt, pár hét múlva már a próbák is láthatók-hallhatók lesznek, élőben. Azt hiszem, erre az utóbbira nem sok példa akad más zenekaroknál – ha van ilyen egyáltalán.
Na szóval: http://www.bfz.hu/

De hogy ne csak szöveg legyen, hanem zene is, itt egy 1988-as gyönyörű BFZ-felvétel. (Bár alig-alig illik ide, hiszen akkor még nem nagyon volt internet, egyáltalán nem volt MűPa - volt viszont még haja Fischer Ivánnak.)

Kende János

Alighogy elvégezte a főiskolát, Jancsó operatőre lett. Most meg már 70.
Barátai, kollégái, tanítványai, családtagjai egy kis meglepetéssel készültek a születésnapra.
Öt szép perc, természetesen egy snittben. Csepeli Eszter rendezte.




Itt pedig egy részlet az első Jancsó-Kende filmből, a Csend és kiáltásból:

Boszorka

Hogy is írta az egyébként igen érdes tollú Fáy Miklós Cecilia Bartoliról? „Odavagyok ezért az asszonyért.” Na hát valami ilyesmit éreztem ma Iva Bittovát nézve-hallgatva a Fesztivál Színházban.

(És a jövő kedden ráadásul Bartolit is nézhetem-hallgathatom. Mégiscsak szép az élet.)

Három Bálint-kép

Apácazárda (1959) – olaj, szög, fémdrót, fa, 32 x 22 cm

Ördögszekér (1969) – olaj, fa, 27 x 35 cm

Hentesbolt – tus, fedőfehér, vastag karton, 30 x 38 cm

Két hang

Elhúztuk a szánkat, amikor megnéztük Komlósi Ildikó és Marcello Giordani áriaestjének programját. Bizet-k, Verdik, Mascagnik, Leoncavallók tömegével, csupa agyonjátszott, unalomig koptatott operasláger. De hát – gondoltuk – aki bérletet vesz, hogy végre Cecilia Bartolit hallgathasson, annak tudomásul kell vennie az árukapcsolást.

Kijött Giordani, egy önelégült, kiöregedett NB I-es focistának tűnő, rosszul öltözött férfi – na még ez is, gondoltam -, de aztán elkezdett énekelni.
Gyönyörű, telt hangon, helyenként virtuózan, lemezfelvétel-minőségben. Utána Komlósi Ildikó, szintén tökéletesen, némi manírral persze, de egy dívánál ez szinte elengedhetetlen.



Az ember egy idő után azon kapta magát, hogy még a Kacagj, Bajazzó! meg az Habanera is tetszik neki. A koncert egyre csak jobb lett, a szünet után egyenesen szenzációs, Fáy Miklós legyen a talpán, aki kifogást talál benne - a két-két ráadás pedig igazi tomboló siker.

Merthogy a legvégére hagyták persze a leghatásosabb áriákat, a Nessun dormát



meg a Csókáriát. (Ha az ember fülében nem az őserejű, letaglózó Jessye Norman hangján szólalna meg a Csókária – de sajnos óhatatlanul úgy szólal meg -, akkor azt mondaná, hogy ilyennek kell pontosan lennie.)

A Marco Balderi vezényelte Miskolci Szimfonikusok is kitűnően muzsikáltak - szóval emlékezetes koncerten voltunk az este.

És 11-én jön Bartoli!

Kilencven

"Ennél szarabb szakma a földön nincs" - mondja a holnap 90 éves Jancsó Miklós ebben a valószínűleg nem túl ismert (de szerintem nagyon jó) interjúban. Kadarkai Endre a riporter, ötven-egynéhány perc.
Utána pedig a teljes Szegénylegények. (DVD-n persze élvezhetőbb, moziban meg pláne, de ha egyik sincs kéznél, akkor íme, tessék!)

Kisoroszi rét, kikericsek, Apollinaire, Polcz Alaine

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halni készülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

Polcz Alaine Kisorosziról és Weöresről:

Ősszel mindig lefekszem a kikericsek közé, és rajtuk keresztül nézem a naplementét. Ezer meg ezer kikerics nyílik a réten. 

Ilyenkor egy másik verset mondok:

„Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod.”

Nekem olyan a rét, mintha ezer kicsi mécses, halotti mécses venne körül: az élet. Azt mondta egyszer a marhapásztor: „Ez halott virág.” Ezt a kicsit bugyuta, dadogó pásztorunk mondta. Aztán, mikor meglepődve néztem rá: „Nem kell félni, nem bántanak.” De én tudom, hogy a marhák nem eszik meg, mert a kikerics mérgező. Különben védett virág, öt-hatezer forint a büntetés egy szál letépéséért. Ezen mindig mulatok, és hatalmas csokrokat szedek. Hatalmasat? Nem úgy hatalmasat, hiszen vékony kis szálak, és levelük sincs, fiú és lány virág, porzós és bibés, egy tövön nő. Ide a kertbe, Kisorosziba is hoztam. Az ősz egyik… – nem, nincs rá szavam, hogy mit jelent nekem, amikor nyílnak a kikericsek. Régebben csak a kis társszigetünkön voltak, most már a nagyrét is tele van, tízezer meg tízezer kikerics. Á, nem értek a számokhoz, lehet, hogy csak ezer meg ezer. De tele van velük a rét. Sanyika szerint:

„A kikerics a réten
csak guggol, nem mozog,
lábát elkérték régen
az angyalok.”

GAIA

Váli Miklós rövidfilmje a thuni kamarazenei fesztiválról



(Érdemes teljes képernyőn nézni. Nagyon szép.)

Hetvenöt

Alvajáró románc

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
Lány álmodoz könyöklőben,
árnyék borul derekára,
zöld a haja, zöld a húsa,
hült ezüst a szeme-párja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Cigányhold süt cigánylányra.
Már minden a leányt nézi,
ő nem érzi, nem is látja.
*
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Dércsillagok vonulása,
uszonya a homály-halnak
virradatot hoz világra.
Ím, a szelet, mint a smirgli,
érdes füge-lomb sikálja,
a hegy agavé-bozontja
nagy vadmacska borzas háta.
Ó, ki jönne? Honnan jönne?
Könyöklőben a lány árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
ecet-özön lett az álma.
Cimbora, én elcserélném
hátasomat a házával,
tükrével a kantárt, nyerget,
késemet a pokrócával,
mert én vérben lovagoltam
a cabrai hegyen által.
Kis cimbora, ha tehetném,
egyezséget kötnék bátran,
de én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Cimbora, a magam ágyán
illőn várnék a halálra,
vaságyra, ha ledűlhetnék,
jó hollandi gyolcs havába!
Mellem torkig fölhasítva,
ekkora a sebem, látja.
Lát a szemem barna rózsát
fehér ingen háromszázat.
Övkendőd is vértől büdös,
dagadozik vérben ázva.
De én nem én vagyok immár
és a házam se a házam.
Akkor menjünk föl a hegyre,
hegy-párkányok határába.
Hadd menjek föl a magasba,
föl a magas kő-hazába,
hold-párkányok alá menjünk,
vízömlésbe, zuhogásba!
*
Két cimbora megy a hegyre,
föl a magas kő-hazába,
elcsöppent könnyük, vérük
azt az utat kicifrázza.
Imbolyognak bádog-lámpák,
borítják a tetőt lázba.
Fölsebzi a hajnal bőrét
üvegdobok roppanása.
*
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Két cimbora megy a hegyre,
hosszú ott a szél fuvása -
epe, ménta, bazsalikom
ízét szárítja a szájba.
Cimbora! A lányod hol van?
Hol a kesergő, az árva?
Várt az téged számtalanszor,
szűntelenül jöttöd várta.
Zöld könyöklőn arca harmat,
fekete volt haja sátra!
*
Ciszternában a cigánylány.
Síma vízen ring az árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Fönn lebeg, mert a hold vette
fényes-jeges agyarára.
Édes lett az éj is végül,
mint egy kedves tér magánya.
Künn a kapun részeg zsaruk
zörömböltek, de hiába.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.

Az eredeti sem lehet szebb ennél a Nagy László-fordításnál, de azért ide teszem spanyolosok számára:

Romance sonámbulo

A Gloria Giner y a Fernando de los Ríos

Verde que te quiero verde.
Verde viento. Verdes ramas.
El barco sobre la mar
y el caballo en la montaña.
Con la sombra en la cintura
ella sueña en su baranda,
verde carne, pelo verde,
con ojos de fría plata.
Verde que te quiero verde.
Bajo la luna gitana,
las cosas le están mirando
y ella no puede mirarlas.
*
Verde que te quiero verde.
Grandes estrellas de escarcha,
vienen con el pez de sombra
que abre el camino del alba.
La higuera frota su viento
con la lija de sus ramas,
y el monte, gato garduño,
eriza sus pitas agrias.
¿Pero quién vendrá? ¿Y por dónde...?
Ella sigue en su baranda,
verde carne, pelo verde,
soñando en la mar amarga.
*
Compadre, quiero cambiar
mi caballo por su casa,
mi montura por su espejo,
mi cuchillo por su manta.
Compadre, vengo sangrando,
desde los montes de Cabra.
Si yo pudiera, mocito,
ese trato se cerraba.
Pero yo ya no soy yo,
ni mi casa es ya mi casa.
Compadre, quiero morir
decentemente en mi cama.
De acero, si puede ser,
con las sábanas de holanda.
¿No ves la herida que tengo
desde el pecho a la garganta?
Trescientas rosas morenas
lleva tu pechera blanca.
Tu sangre rezuma y huele
alrededor de tu faja.
Pero yo ya no soy yo,
ni mi casa es ya mi casa.
Dejadme subir al menos
hasta las altas barandas,
dejadme subir, dejadme,
hasta las verdes barandas.
Barandales de la luna
por donde retumba el agua.
*
Ya suben los dos compadres
hacia las altas barandas.
Dejando un rastro de sangre.
Dejando un rastro de lágrimas.
Temblaban en los tejados
farolillos de hojalata.
Mil panderos de cristal,
herían la madrugada.
*
Verde que te quiero verde,
verde viento, verdes ramas.
Los dos compadres subieron.
El largo viento, dejaba
en la boca un raro gusto
de hiel, de menta y de albahaca.
¡Compadre! ¿Dónde está, dime?
¿Dónde está mi niña amarga?
¡Cuántas veces te esperó!
¡Cuántas veces te esperara,
cara fresca, negro pelo,
en esta verde baranda!
*
Sobre el rostro del aljibe
se mecía la gitana.
Verde carne, pelo verde,
con ojos de fría plata.
Un carámbano de luna
la sostiene sobre el agua.
La noche su puso íntima
como una pequeña plaza.
Guardias civiles borrachos,
en la puerta golpeaban.
Verde que te quiero verde.
Verde viento. Verdes ramas.
El barco sobre la mar.
Y el caballo en la montaña.

2 de agosto de 1924

Federico García Lorca
(1898. június 5.-1936. augusztus 19.)

Iva Bittová

Bittová október 5-én a Fesztivál Színházban lép fel.

A zenészek korán halnak

Robert Johnson
(1911. május 8. – 1938. augusztus 16.)

Brian Jones
(1942. február 28. – 1969. július 3.)

Alan "Blind Owl" Wilson
(1943. július 4. – 1970. szeptember 3.)

Jimi Hendrix
(1942. november 27. – 1970. szeptember 18.)


Janis Joplin
(1943. január 19. – 1970. október 4.)

Jim Morrison
(1943. december 8. – 1971. július 3.)

Ron "Pigpen" McKernan
(1945. szeptember 8. – 1973. március 8.)

Kurt Cobain
(1967. február 20.– 1994. április 7.)

Amy Winehouse
(1983. szeptember 14. – 2011. július 23.)

És mindig csak végig, a legvégéig

Laurie Anderson

1982

1984



1990


1995


2001

2008


2010

 

Laurie Anderson (és Lou Reed) még itt is.

Klimt és a múzsa

Most hogy ilyen szép kerek évfordulója van Klimt születésének (a 149.), itt a helye a Legsznobb-ban.
S ha az övé itt van, akkor Emilie Flögéé is, aki alighanem a legnagyobb hatással volt rá – és viszont. Az extravagáns ruhákat tervező extravagáns divattervezőhöz szoros szálak fűzték, néhány képen meg is örökítette őt. Ő látható az unalomig reprodukált, szuvenírtárggyá silányított, de azért zseniális A csókon is.


Az Emilie Flögéről készült fotók azonban valószínűleg kevésbé ismertek.